Miért szeretem...? - Molnárné Gép Anikó
Ezen a héten Molnárné Gép Anikó gyógypedagógus-konduktor, tanító mondja el, miért áll szívéhez közel az alábbi költemény.
Csukás István: Sün Balázs
tölgy tövében volt egy ház.
Abban lakott hét süntestvér:
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Sün Demeter,
Sün Tihamér
s a legkisebb:
Sün Balázs.
Szűk lett nékik az a ház,
S előfordult ilyenkor,
Hogy kívül rekedt Sün Balázs.
Morgott, perelt dühöngve
Semmit se ért, mit tehetett,
Lefeküdt a küszöbre
Éjre éj és napra nap
Egyre többször fordult elő,
hogy a házból a legkisebb kimaradt.
kiáltott fel Sün Balázs
„Sokan vagyunk,
s kicsi nékünk ez a ház”.
„Éppen ezért én elmegyek
Szerbusz néktek hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”
Fogta magát, elindult
Lába nyomán
Porzott a vén gyalogút.
Szomszéd tölgyig meg sem állt
Ottan aztán sürgött, forgott,
Árkot ásott, falat emelt,
Tetőt ácsolt, ajtót szegelt,
És mire a nap leszállt,
Épített egy kalyibát.
Nem tolnak ki
a küszöbre a nagyok!”
Kényelmeset,
belé feküdt s hortyogott
hogy csörögtek
s remegtek az ablakok.
Hajlítgatta a vén fákat
Fújt a szél nagy zajjal ám
S arra ébredt, hogy zörögnek
A kalyiba ajtaján.
„Ki az? – szólt ki fogvacogva -
Ki kopogtat éjnek idején?”
„Mi vagyunk az – szóltak kintről
Mi vagyunk a hat testvér
Sün Aladár,
Sün Piroska,
Sün Adorján,
Sün Dorottya,
Demeter és Tihamér!”
engedjél be,
ázunk-fázunk idekinn,
csurom víz a kabát rajtunk
és az ing!”
- szólt Sün Balázs –
Jövök már”
S fordult a kulcs, nyílt a zár.
Tele lett a kalyiba
Kérdezte is Sün Tihamér:
„Mondd csak testvér,
nincs csak ez az egy szoba?”
S arra ébredt Sün Balázs:
Újra kicsi lett a ház!
Mert az éjjel ide-oda lökődve
Kiszorult a küszöbre.
Mit tehetnék? Megnövök!
S akkor talán nem lesz ágyam,
Nem lesz párnám a küszöb!”
- Szerintem minden gyermeklelkű felnőtt szereti Csukás Istvánt. Ki ne emlékezne Süsüre, a Keménykalap és krumpliorra vagy Pom-Pomra? Egyik halhatatlan figurája a számomra nagyon kedves Sün Balázs. Pedagógusként és anyaként számtalanszor találkoztam e verssel és – valljuk be – kedvencemmé vált. Előfordul, hogy hétköznapokon tréfásan utalok is rá: az ember időnként kiszorul a küszöbre, mégsem adja fel. Különös fantáziavilág, a szeretet és egy családi történet, így tudnám jellemezni e költeményt. Gyermeki világ veszi körül e kis történetet. A mesebeli legkisebb vándorolt, házat épített, kereste helyét. Új életet kezdvén, otthonába beköltözve megteremti saját világát. A vihart követően felkeresik testvérei és ő megbocsát nekik, befogadja őket. Számomra a vers mondandója a családi összetartás, az egymás iránti szeretet, a segítségnyújtás gyermeki nyelvre fordítva. Annyira szeretem ezt a költeményt, hogy gyerekekkel már kétszer elő is adtuk farsang idején. Egyszer a Kertvárosi-iskolában, máskor a Pető-intézetben, ahol dolgoztam. A fiam pedig a Balázs nevet kapta, nem titkolom, a számomra oly kedves vers hatására.
Pál László rovata
