Miért szeretem...? - Rózsahegyi Róbert
Rovatunkban ezúttal Rózsahegyi Róbert lovasoktató mondja el, miért is szereti az alábbi költeményt.
"Hadnagy uram, hadnagy uram!"
"Mi bajod van, édes fiam?"
"Piros vér foly a mentére."
"Ne bánd, csak az orrom vére."
"Hadnagy uram, hadnagy uram!
El ne essék itt az útban."
"Bele botlám egy nagy kőbe;
Szegezz szuronyt s csak előre!"
Megy a honvéd, áll a hadnagy,
Mély sebében összeroskad.
"Hadnagy uram, hadnagy uram!"
"Csak előre, édes fiam!"
- Nagymamám szombatonként mindig nálunk volt, és sokszor előjött ez a vers. Tudta kívülről, tőle hallottam. Megtanulta tőle a nővérem, majd én is, azóta is szeretem. A költemény újrafelfedezésére közel tíz éve került sor részemről. Édesapám halála után összehajtogatva megtaláltam a pénztárcájában ezt a verset. Szerintem évek óta nála lehetett. Érdekesség, hogy ő huszár hadnagy volt a Kiskunhalasi Lovasbandériumban, így picit személyes üzenetnek is tartottam, hogy „Csak előre, édes fiam!” Ha megugrunk egy akadályt, a lovaglás is azt tanítja az embernek, hogy ne nézzünk a hátra. Ha olykor zörög is a rúd, mi már a következő feladatra koncentrálunk. Azt hiszem, ez az egész életünkre igaz lehet.
Pál László rovata
