Miért szeretem...? - Szakál Aurél

Nagy László: Ki viszi át a szerelmet?

Létem ha végleg lemerült
ki imád tücsök-hegedűt?
Lángot ki lehel deres ágra?
Ki feszül föl a szivárványra?
Lágy hantu mezővé a szikla-
csípőket ki öleli sírva?
Ki becéz falban megeredt
hajakat, verőereket?
S dúl hiteknek kicsoda állít
káromkodásból katedrálist?
Létem ha végleg lemerült,
ki rettenti a keselyűt!
S ki viszi át fogában tartva
a Szerelmet a túlsó partra!

- Nagy László 1978-ban halt meg. Akkoriban találkoztam ezzel a verssel. Bár a széppróza közelebb áll hozzám, fiatal koromban erősen hatott rám az ifjú költő szerelmes verse. Nagy Lászlónak a nagyokra jellemző módon összetéveszthetetlen, egyedi stílusa van. Sok pozitív jelző sorolható fel a költeménnyel kapcsolatban: szép, nagyszerű, lírai, humánus érzéseket keltő, elgondolkodtató. Szerencsésnek tartom azt is, hogy Nagy László legszebb verseit a saját előadásában lehetett megismerni a ’70-es évektől. Ez az a kor, amikor a táncház-mozgalom és a Sebő együttes énekelt versei is nagy sikereket arattak. Úgy éreztem, hogy ez a hagyományhoz viszonyuló modern hang nekem szól.

Pál László rovata