Miért szeretem...? - Tóth Gábor
Ezen a héten Tóth Gábor, a Vári Szabó István Szakközépiskola kollégiumi nevelőtanára mondja el, mi köti szívét az alábbi költeményhez.
Szilágyi Domonkos: Kényszerleszállás
Nem lett, mégse lett belőlem angyalka, tollsöprű-szárnyú, sztaniol-gló-
riás, gyolcspendelyes, hercig, kicsi édes,
olyan, aminőket rettenetes módszerekkel gyártottak gólyamesegyártó
nagyanyáink,
méhükkel örökké bajlódó nagyanyák, szegények, angyalgyártó kisiparo-
sok; - : mert bűnnek nem bűn, csak ama bizonyos eredendő; és
isten angyalkáit szaporítani talán még erény is.
Nem lettem angyalka hát; sivalkodván, szárnyatlanul, de meg szárnyta-
lanul is, úgy zuhantam, bukóröpülésben, íves vinnyogással, a bizton-
ság kínzón-vakmerő erejével, mint egy berepülő-pilóta.
De nem sajnálok mást, csak a tollsöprű-szárnyat, melynek hasznát veheti
az ember, ki meg akarja tisztítani e pókhálós századot.
Nem lett belőlem angyalka, szelíd, pendelyes, szöszi, ki ott lebeg a világ
minden lebegő pallója fölött, hogy vízbe ne pottyanjon senki szelíd,
szöszi, kicsi édes,
óvja őket a túl sok fagyitól, elhallgatja előlük az angyalgyártás kis- és
nagyipari módszereit, estente mesét mond arról, hogy a Sárkánynak
mind a hét feje tökkelütött, és különben is a Sárkány csak arra jó,
hogy levágják neki mind a hét fejét,
mert, tudjátok, gyerekek, e világon csak a Sárkány mulandó. Elég eny-
nyit tudnotok a mulandóságról.
Sem angyalka, de láng-pallosú kerub se lettem. A lángszórót már a Pa-
radicsomban sem szerettem,
pedig ott még mily kezdetleges vala! Nagyjából nem volt célja egyéb,
mint a sarki rendőrnek: pírosra állítani a lámpát. Nos hát, nem lettem
sarki angyal,
s az vesse rám az első követ, aki biztosan eltalál, mert meghalni nem
szeretek, de ha muszáj: egyszer bőven elég.
Nem lettem angyalka; ördögöcske inkább: vigyori, szélhámos, szemtelen,
kiszámíthatatlan, kaján, konok, utálatos, békételen, békélhetetlen,
B12-lhetetlen,
figyeljetek, kislányok, kisfiúk, mielőtt elaludnátok, elárulom nektek, hogy
az a Sárkány nem is olyan tökkelütött, s azt se higgyétek, hogy
Meseország valami különös világ, mindennapi dolgok történnek
ott is,
tegnap például vekkerszínű strandfelhő úszott a palatetőn s a walesi
hercegérsek elsőszülött fia szinkrofazotront szült egy okker éjszakán,
de mire megjöttek a mentők, elfolyt már a nehézvíz,
és képzelje, Mrs. WHO, három órát álltam sorban kapcabetyárbecsületért
és mire odaértem, elfogyott,
ezenkívül egy washingtoni milliomos 200 000 dollárért megvette Ferenc
Jóska Rhesus-faktorát, de egy gengszterbanda kilopta belőle a go-
lyóscsapágyakat, hát nem egy bosszúság?
Pedig én hittem a pápa csalhatatlanságában, míg ki nem derült, hogy
folliculinnal üzérkedik!
Alukáljatok, kislányok, kisfiúk, nem történt semmi különös, nincs semmi
baj, mindezt csakúgy mondtam, mert épp eszembe jutott, bukó-
repülésben, a huszadik század közepén,
mert nem lettem angyal, az ördög vinne el engem; egyetlen tudomá-
nyom: az élveboncolás,
nézzétek ezt a ronda tetemet. Az enyém. Élő tetem, igen. Hagyjatok bé-
két a logikámnak.
Kecsesen megemelem koponyatetőm, nézzétek ezt a kopasz agyvelőt,
hogy megkérgesedett, pedig még csak pár millió éves,
s hogy elkérgesedett! mennyi mindent kibírt, a nyavalyás, mennyi min-
dent kibírt, ami - nem vele történt! Tudjátok-e,
hogy e pár millió év alatt hányszor fordult elő
hogy minden becsületes embernek meg kellett volna őrülnie! Ne cso-
dálkozzatok a primitív törzseken, melyek szentnek tartották az őrül-
teket. Hát nézzétek e kérges, e becstelen agyvelőt, kislányok, kis-
fiúk, s okuljatok. És
angyalkát egyet se lássak köztetek! Angyalkát, szöszit, szelídet, gyolcs-
pendelyűt, tollseprű-szárnyút, sztaniol-glóriásat,
és hagyjuk a sárkány-mesét, és nékem, aki nem lettem angyal, tollsöprű-
szárnyú, sztaniol-glóriás, gyolcs-pendelyes, hercig, kicsi édes
énnekem, aki bukórepülésben, íves sivalkodással, a biztonság kínzón-
vakmerő erejével zuhantam ide,
énnekem ne mondjátok, hogy "szeresd felebarátodat, mint tenmagadat,
csak ennyit mondjatok:
"szeresd felebarátodat hasba lőni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat
gázkamrába küldeni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat villa-
mosszékbe ültetni, mint tenmagadat; szeresd felebarátodat arcul
köpni, mint tenmagadat; szeress felebarátodra atombombát dobni,
mint tenmagadra; szeress felebarátod húsán hízni, mint tenmaga-
dén" - :
csak ennyit mondjatok, és akkor, bizony mondom, hiszek néktek,
én, az ördögöcske, aki zuhantam, kényszerleszállást végeztem itt, közöt-
tetek, ezen a rögös, sziklás, gödrös, ismeretlen terepen,
kényszerleszállást végeztem, és tudom, hogy bele fogok halni.
Van egy jó barátom, vízirigó az illető,
megtanított, hogyan kell rohangálni az árban, kicsipegetni mohos kövek
alól
a mindennapit. Neki, lám, eszébe sem jutott,
hogy lehetett volna angyalka, édes,
mennyei dolgokban járatos,
s megtaníthatott volna arra is például, hogy rövidebbre tördeljem e soro-
kat, s akkor
nem kellene alábirizgálnom oly sok mohos követ.
Tudjátok, ha én ember volnék,
ember, ki arra kényszerült, hogy a világtörténelem leghosszabb száza-
dában éljen
(leghosszabb, pedig még háromnegyede se telt el),
ha ember volnék, mondom,
szereznék egy talajgyalut, hogy kényelmes leszálló-pályát készítsek el-
jövendő kényszerleszállóknak.
Meg aztán ki tudja, milyen magasra jut el egy-egy gyaluforgács?
Nagyon szeretek verseket olvasni, mert általános- és középiskolában az irodalomtanáraim megszerettették velem a költeményeket. Pedagógusként azt látom, hogy a mai fiatalokat csak az olyan versekkel lehetne megszólítani, ami közel áll az ő nyelvezetükhöz és felfogásukhoz.
A Kényszerleszállás című költeménnyel 2007-ben ismerkedtem meg. A Szegedi Egyetemi Színház (SZESZ) gálaműsora kapcsán kértek fel, hogy szavaljak el valamit. Elkezdtem kutakodni egy megfelelő vers után, és interneten találtam rá erre az alkotásra. Már első elolvasáskor nagyon megfogott.
Bevallom, korábban nemhogy a verset, de a költőt sem ismertem. Van benne egy kettősség, a jóról és a rosszról szól. A Földön egyszerre vannak jelen a jó és rossz dolgok, ezeket próbálja párhuzamba vagy éppen ellentétbe állítani Szilágyi Domonkos. A megfogalmazás, a stílus is nagyon tetszik. Nem törekszik nagyravágyónak tűnni, sőt a jól megszokott rímekre sem hajaznak a sorvégek.
Azt gondolom, a vers azoknak jelenthet sokat, akik szeretnének tenni az ellen, hogy ne legyen annyi rossz dolog, például háborúskodás, veszekedés, gonoszság a Földön. Ha egy gondolattal kellene megfogalmaznom, mit adott nekem ez a mű, azt mondanám: nem minden arany, ami fénylik.