Miért szeretem...? - Tóth Péter

 

Kölcsey Ferenc: Himnusz
A magyar nép zivataros századaiból

Isten, áldd meg a magyart
Jó kedvvel, bőséggel,
Nyújts feléje védő kart,
Ha küzd ellenséggel;
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

Őseinket felhozád
Kárpát szent bércére,
Általad nyert szép hazát
Bendegúznak vére.
S merre zúgnak habjai
Tiszának, Dunának,
Árpád hős magzatjai
Felvirágozának.

Értünk Kunság mezein
Ért kalászt lengettél,
Tokaj szőlővesszein
Nektárt csepegtettél.
Zászlónk gyakran plántálád
Vad török sáncára,
S nyögte Mátyás bús hadát
Bécsnek büszke vára.

Hajh, de bűneink miatt
Gyúlt harag kebledben,
S elsújtád villámidat
Dörgő fellegedben,
Most rabló mongol nyilát
Zúgattad felettünk,
Majd töröktől rabigát
Vállainkra vettünk.

Hányszor zengett ajkain
Ozman vad népének
Vert hadunk csonthalmain
Győzedelmi ének!
Hányszor támadt tenfiad
Szép hazám, kebledre,
S lettél magzatod miatt
Magzatod hamvvedre!

Bújt az üldözött, s felé
Kard nyúlt barlangjában,
Szerte nézett s nem lelé
Honját e hazában,
Bércre hág és völgybe száll,
Bú s kétség mellette,
Vérözön lábainál,
S lángtenger fölette.

Vár állott, most kőhalom,
Kedv s öröm röpkedtek,
Halálhörgés, siralom
Zajlik már helyettek.
S ah, szabadság nem virul
A holtnak véréből,
Kínzó rabság könnye hull
Árvák hő szeméből!

Szánd meg Isten a magyart
Kit vészek hányának,
Nyújts feléje védő kart
Tengerén kínjának.
Bal sors akit régen tép,
Hozz rá víg esztendőt,
Megbűnhődte már e nép
A múltat s jövendőt!

- A versválasztást általában befolyásolja, hogy kinek milyen hangulata van éppen. Ezzel szemben a Himnusz élethelyzettől függetlenül mindig ugyanazt adja számomra: felül emel a mindennapokon. Rendszeresen járok templomba, és az istentiszteletek végén sokszor énekeljük a Himnuszt, így lelki élménnyé is válik. Ez a költemény egy imádság, nemzeti imádságunk, ami nekem különösen fontos azért is, mert nemzeti és azért is, mert imádság. A versen keresztül általában a szerző szól az olvasóhoz. A Himnusz esetében viszont úgy érzem, hogy én is szólhatok valakihez. Általában az első versszakát ismerik, de van még neki hét. Ha a többit is elolvassuk és átérezzük, akkor a nemzet története mellett a saját élettörténetünkre vonatkozóan is találhatunk gondolatokat. A Himnusz utolsó szakasza a maga szomorúságával együtt is bizalomkeltő, azt sugallja, hogy remélhető pozitív jövő. Az, hogy még ma is nemzetként élünk bizonyítja, hogy Istenhez szólni nem hiábavaló.

Pál László rovata