(►) Meglátogattuk Milánt, az újév első babáját
Közélet

(►) Meglátogattuk Milánt, az újév első babáját

A Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban 2025. január 1-én, hajnal 4 óra előtt nem sokkal született meg az esztendő első kisbabája. Azóta természetesen már Milán és édesanyja is otthon vannak, így meglátogattuk őket, hogy olvasóink is bepillanthassanak picit a család mindennapjaiba.

2025. január 1-én, hajnalban jött világra az esztendő első babája a halasi kórházban. Patyi Milán 3 óra 53 perckor született meg. Stábunk meglátogatta a családot, akik örömmel idézték fel életük eddigi legkülönlegesebb szilveszter éjszakájukat.

Nem Milán az első baba a Patyi családban. Büszke nagytestvér, Marci is várta már kisöccse érkezését. A szülők teljesen bevonták az előkészületekbe is, sőt a 20 hónapos fiú azóta is aktívan kiveszi részét a tennivalókból.

A szülők azt mondják, Milánon már most látszik, hogy nagyon érdeklődik a körülötte lévő világ iránt. Ott jártunkkor is végig fent volt.

További részletek mellékelt videónkban, a fotógaléria alatt!