Január 17-én, pénteken avatják fel Paczolay Gyuláné, Marica emléktábláját
Mint arról korábban beszámoltunk, a Kiskunhalasi UKSC kezdeményezése alapján, a Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség támogatásával emléktáblát állítanak Paczolay Gyuláné, Marica tiszteletére. Az ünnepélyes avatóra január 17-én, 17 órakor kerül sor - tudta meg hírportálunk.
2020 augusztusában, 79 esztendős korában elhunyt Paczolay Gyuláné, Marica, a kiskunhalasi kézilabdázás emblematikus alapja, egykori kiváló játékos, edző, testnevelő. Generációkat tanított a sportágra, több tanítványa válogatott játékos lett. Ő volt a halasi kézilabdázás szíve, lelke. Mint arról korábban beszámoltunk, a Kiskunhalasi UKSC elhatározta, hogy emléktáblát állít Maricának. A tervet pedig támogatta a Bács-Kiskun Vármegyei Kézilabda Szövetség, valamint a Kiskőrösi Tankerületi Központ, valamint a Kiskunhalasi Bibó István Gimnázium is. A képviselő-testület pedig a jó ügy mellé állt. A Horváth István Sportcsarnok falán, a névadó táblája mellett mostantól Marica emlékét is hasonló őrzi majd. Az avatóra január 17-én, 17 órától kerül sor, beszédet mond dr. Mezei János. Ezt követően a sportcsarnokban, az UKSC U18-as és U20-as női csapatai 2X15 perces mérkőzést játszanak Marica tiszteletére.