
(►) Tánc a hőséggel, stúdiós felkészülés a szezonra
Július 18-23 között a szokásos nyári önkéntes összetartásra hívta versenytáncosait a Stúdió 2000 TSE vezetése. A sűrített edzésnapokra a latin táncok világsztár kettősét, Massimo Arcolin és Laura Arcolinova világbajnoki második helyezett párost hívták meg oktatni a Tánchagyományok Házába. A nagy hőség ellenére több, mint ötvenen vállalták az öt napos fokozott terhelést, ami jó alapot ad a már augusztusban kezdődő szezonra – nyilatkozta Juhász Ágnes, a por urbe díjas Stúdió 2000 TSE művészeti vezetője.
A Stúdió 2000 TSE a nyári szünetben is mozgatja a versenytáncosokat és hosszú évek óta megtörik a nyarat közös edzésnapokkal - közölte a Halasmédiával Juhász Ágnes. Az idén július 18-23 között hívtuk ö9ssze a táncosokat, amihez, a latin táncok világában sztárpárként ismert Massimo Arcolin és Laura Arcolinova világbajnoki második helyezett párost hívták meg tanítani.
Az edzések a rendkívüli forróságban a Tánchagyományok Házában délelőtt 9 órától, sokszor este féltízig folytak. Előfordult a szokásos latin táncokon túl érdekességet is oktattak. Az idei év különlegessége a mambo oktatása volt. A művészeti vezető elmondta, hogy a hőség ugyan nehezítette a munkát, de versenytáncosok ezt már megszokták. Jó hír, hogy az ötnapos munka végén beszerelték az évek óta vágyott klímát is a próbaterembe, így a jövőben a hőséget az épületen kívül hagyhatják a táncosok.
Juhász Ágnes hozzátette, hogy bár nyári szünetük van, azért a munka és bizonyos kategóriákban a versenyzés is folyt. A júniusban EB-t nyert szenior párosuk (ide kattintva olvasható cikkünk) Kovács Máté /Oktogon/ és Zsila Andrea /Stúdió 2000/ két nemzetközi versenyen is diadalmaskodtak. A jövő héten pedig már indul a szezon egy marcali versennyel. Szeptember országos bajnoki megmérettetések várnak a stúdiósokra, októberben Halma kupát rendeznek Jánoshalmán, novemberben pedig a RexTerra kupán várják a halasi táncsport barátokat.
Juhász Ágnes az elmúlt heti edzésekről a következőket írta közösségi oldalán néhány képpel illusztrálva. Óriási élmény volt ez az igen intenzív hét. Köszönjük a bizalmatokat! Hihetetlen, hogy már 5 éve vendégtanáraink Massimo Arcolin és Laura Arcolinova, ez az érzés leírhatatlan. Hálásak vagyunk az idei nyári összetartásunk további szuper közreműködőinek, Kovács Szilvinek, Bendó Csillának, Telek Máténak, Varga Visontai Gergelynek, Kósa Rolandnak. Várjuk a következő találkozást, nagyszerű csapat jött össze idén is, legyen még sok ilyen! Szili, Ági
Kép és videó forrás: Stúdió 2000 TSE