A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesülethez látogatott a honvédelmi miniszter (galéria)
Közélet

A Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesülethez látogatott a honvédelmi miniszter (galéria)

Ahogy azt augusztusban, kiskunhalasi látogatásán már jelezte dr. Benkő Tibor honvédelmi miniszter , egy beszélgetés keretében tájékoztatja a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület tagságát  az Önkéntes Tartalékos Rendszer megújításáról, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program aktualitásairól, valamint a katonai életpálya-modellről. A fórumra kedden délután került sor a Tiszti Klubban.

Ismét a Kuruc Vitézek Nyugállományú Egyesület vendége volt dr. Benkő Tibor Magyarország honvédelmi minisztere. A látogatást már augusztus közepén jelezte a tárcavezető, amikor részt vett a közösség közgyűlésén. Dr. Benkő Tibor kedden délután, nem sokkal háromnegyed öt után érkezett meg a Tiszti Klub udvarára, ahol Romvári Frigyes Egyesületi elnök fogadta. A honvédelmi miniszterrel érkezett Beluzsárné Belicza Andre alezredes, sajtófőnök, Hazuga Károly nyugállományú altábornagy, a Bajtársi Egyesületek Országos Szövetségének vezetője. A halasi egyesület klubhelyiségében a tagságot 15 fő képviselte. 

A Halamédia érdeklődésére a miniszter elmondta fontosnak tartja, hogy személyesen látogasson el a nyugállományú egyesületekhez. Mielőtt Kiskunhalasra érkezett volna Kalocsán vett részt egy fórumbeszélgetésen. Többek között az Önkéntes Tartalékos Rendszer megújításáról, a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program aktualitásairól és a katonai életpálya-modellről adott tájékoztatást a halasi programja során is. E mellett beszámolt a Honvédelmi és Haderőfejlesztési Program sikereiről és jövőbeli céljairól, az Obsitos és Veterán Program eddig körvonalazódott részleteiről és a biztonsági környezet változásairól is. Dr. Benkő Tibor hozzátette: már több hasznos észrevételt hallott a nyugállományú egyesületek tagságától.