A Tekó nyerte a nap rangadóját

Az előzetes várakozások szerint a házigazda Tekó és a trónkövetelő Vári döntőt játszhat az idei, sorrendben 40. Rákóczi Kupán. A sorsolás szeszélye úgy hozta, hogy a két csapat már a második selejtezőnap délelőttjén összekerült egymással. A találkozó méltó volt a rangadó jelzőhöz, a házigazdák klasszisokkal jobb teljesítménnyel rukkoltak elő, mint tegnap.

Ahogy várni lehetett a két csapat találkozójára szépen megteltek a városi sportcsarnok lelátói. A Tekó és a Vári is nagy elánnal kezdte a találkozót, az iramra nem lehetett panasz. A fordulatot az első hazai gól hozta, ugyanis egy védelmi hibát kihasználva Barta Patrik emelt Cs.Kovács kapujába. Alig egy perccel később -fejben a tekósok talán még a vezetésüket ünnepelték -egy lecsorgó labdából egyenlített a Vári. A szünetig már nem változott az eredmény. A második félidőben aztán mindent egy lapra feltéve támadt mindkét csapat, akadt helyzet mindkét kapu előtt. A Tekó a hajrá előtt döntötte el a három pont sorsát: Gerner Dániel kidobásából Erdélyi Ádám csúsztatott a kapuba. Néhány pillanattal később hasonló jelenet játszódott le a Vári hatosán belül: Szűcs Patrik remek előreívelését Torma Barnabás fejelt a bal alsó sarokba óriási örömöt okozva ezzel a szurkolótáborának. A Vári nem tudott újítani, a házigazdák begyűjtötték második győzelmüket, és a játékuk is nagyon sokat javult tegnaphoz képest. Tekó - Vári 3-1. A Tekó ma még a Kiskőrössel, míg a Vári a nap másik rangadóján a Bibóval játszik majd.

Jáger Levente