Báloztak a lovasok
Sport

Báloztak a lovasok

Január 25-én, a Pirtó Lovasfogadóban tartotta a Hirling József Lovaspark a nagy hagyományokkal rendelkező lovasbálját. A szervezők elsősorban a lovasparkhoz kötődő és a környéki lovas klubok sportbarátaira számítottak. A mintegy 70 fős társaságban magyar bajnokok, olimpikon és külföldön versenyző, de halasi kötődésű lovasok vettek részt. A bál vacsorával tombolasorsolással és DJ Benny-discoval lepte meg vendégeit. (címképen a Kiskunhalasi LTSE csapata)

A 2025. évi lovasbálat Rózsahegyi Róbert, a Kiskunhalasi Lovasbandérium elnöke, a Hirling József Lovaspark telepvezetője kezdeményezésére szervezték meg a bázishoz kötődő lovasbarátok. A Covid egy kissé megtörte a közösségi rendezvényekeinket, így a lovasbálunk hagyományát is – nyilatkozta a főszervező.

A főszervező Rózsahegyi Róbert

A lovasparkunkhoz nagyon sokan kötődnek bértartóként, sportolóként, hobbi lovasként vagy a pályáinkat versenyeken látogató díjugratókként. Azt mondják a lovasok közössége egy nagy család és egy így igaz. A családban pedig megvan az ünneplések ideje és helye. A halasi lovasok báli összejövetele több évtizedes múltra tekint vissza és változatos rendezési helyszíneken történtek. 

Hölgykoszorú a lovas bálon

A hagyomány a Határőrség Lovasiskolájának aranykorszakához, a Hirling érához kötődik – mondta Rózsahegyi Róbert. A május 1-i nemzetközi díjugrató versenyeken a résztvevő csapatoknak szerveztek először bálat tudomásom szerint. Akkoriban a hazai és külföldi csapatok vezetőit, kísérőit, lovasait invitálták meg a Tiszti klubba. 

A lovasiskola megszűnése után a bálrendezés hagyományát a halasi lovasbarátok folytatták. Most a lovasparkunk munkatársai álltak bele a szervezésbe és nagyon örülök annak, hogy sok fiatal lovas csatlakozott a társaságunkhoz. A tapasztaltak alapján biztos vagyok benne, hogy lesz folytatás – zárta nyilatkozatát Rózsahegy Róbert.

Kép-szöveg: Kovács Iván