(►) Jó kapcsolat a civilekkel, támogatással erősíti a város (galéria)
Közélet

(►) Jó kapcsolat a civilekkel, támogatással erősíti a város (galéria)

Közel 30 civil szervezet, sport, kulturális vagy közösségépítő egyesület jelent meg április 24-én délután a városháza házasságkötő termében,  hogy a várostól elnyert anyagi  támogatásokkal járó szerződését aláírják. Az eseményen Fülöp Róbert polgármester köszöntötte az egyesületeket, aki örömmel üdvözölte a helyi közösségi életet mozgató csoportok képviselőit és biztatta őket a további együttműködésre a várossal. Halas összesen 10 millió forint támogatást nyújtott az igények, a lehetőségek és a szervezetek létszámának arányában.

Erős a kapcsolat Kiskunhalas Város és a helyi civil szervezetek között. Ezt a jó együttműködést anyagi támogatással fejezi ki évről-évre az önkormányzat. Április 24-én, csütörtökön délután a városháza házasságkötő termében adtak ennek nyomatékot támogatási szerződés aláírásával a felek, vagyis az önkormányzat és a megjelent 29 társadalmi szervezet képviselője. Az idén többet kaptak a civilek – tudtuk meg.

Fülöp Róbert polgármester köszöntője közben

Juhász Gábor önkormányzati referens köszöntötte először a szerda délután megjelent civil szervezetek képviselőit a rendezvény helyszínén. Az aláírásra előkészített dokumentumok átnézésére kérte az egyesületek vezetőit, megjelent képviselőit a referens, hogy elkerüljék az esetleges adminisztrációs hibákat, majd Szécsényi Zsolt pénzügyi és gazdasági osztályvezetőnek adta át a szót.

Juhász Gábor és Szécsényi Zsolt adtak adminisztrációs segítséget a megjelenteknek

A pénzügyi szakember a támogatási szerződések néhány fontos pontjára hívta fel az egyesületek képviselőinek figyelmét. A szervezetek a támogatások felhasználására vonatkozóan és az elszámolás módjára kaptak néhány hasznos tanácsot Szécsényi Zsolttól, de a felmerült pénzügy szakmai kérdésekre is készséggel válaszolt az osztályvezető.

29 szervezet képviselője vett részt az eseményen

Fülöp Róbert polgármester, Kuris István László alpolgármesterrel az oldalán érkezett meg az aláírásra, hogy néhány biztató gondolatot osszon meg a jelenlévőkkel. A városvezető elmondta, hogy mennyire erős a kapcsolat a város és az önkéntes közösségépítő szervezetek között, amit anyagi támogatással is igyekszik kifejezni a város. Nem könnyű forrásokat felszabadítani – mondta Fülöp, de a városvezetés belátja, hogy mennyire hasznos az önkéntes közösség és a programszervezői munka, amit elvégeznek a civilek Kiskunhalason.

Aláírással és pecséttel erősítették meg a támogatói szerződéseket

A város első embere annak is hangot adott, hogy Kiskunhalas civileket támogató szándéka abban is megnyilvánul, hogy az elsőre tervezett 5 majd 8 millió forintos keretet megemelték, mert úgy látták jónak, hogy ezzel is hangsúlyozza településünk elismerését a társadalmi szervezetek közéletben betöltött hasznos szerepének. A rendezvény végén a polgármester kötetlen beszélgetést folytatott a megjelent egyesületi képviselőkkel.

Kép-szöveg: Kovács Iván