(►) Kalóztúra és kincskeresés a Vasút utcai oviban
Közélet

(►) Kalóztúra és kincskeresés a Vasút utcai oviban

Rendszeresen szerveznek meseutakat a gyerkőcöknek a Vasút utcai óvodában. A három csoportos, családias intézményben legutóbb kalóztúrán és kincskeresésen vehettek részt az ovisok. Bárki megismerheti a színes programjukat, a tágas udvart, a felújított épületet, ha április 8-án részt vesznek a nyílt napon.

A város patinás intézménye a Vasút utcai óvoda, amely tagintézményként, három csoporttal működik. Sokan csak Csipkeházi Óvodaként emlegetik. Az épületet a tavalyi nyár folyamán felújították, így modern környezet várja a gyerkőcöket. Fontos az intézményben az élményszerű, gyermekközpontú nevelés, ezek kiemelt helyen szerepelnek a programjukban is. Rendszeresek a meseutak, legutóbb pedig kalóztúrát, kincskeresést szeveztek, játékos formában. 

Már nagyon készülnek az oviban a nyílt napjukra, amelyre ápirlis 8-án, hétfőn kerül sor. Délelőtt 9.30 óra és 11 óra között várják a leendő kiscsoportosokat, szüleiket. Lehetőség lesz megismerkedni az óvónénikkel, valamint a nevelési prorgammal is.