Kettőből kettő!
Sport

Kettőből kettő!

Nagyszerű játéknapon vannak túl a Szilády RFC NBI-es utánpótlás csapatai, ugyanis mind az U12-es, mind az U13-as gárda magabiztos győzelmet aratott a Bundzsák Sportközpontban. Az ellenfél mindkét esetben Békéscsabáról érkezett.
Razzia lesz a vasúton
Sziréna

Razzia lesz a vasúton

Ne lepődjenek meg, ha rendőröket látnak a vasútnál. Nagyszabású ellenőrzés lesz a vonatokon és a vasútállomásokon.  Az ORFK Kommunikációs Szolgálata adott tájékoztatást a RAILPOL akcióról. A nemzetközi művelet keretében a magyar rendőrség is fokozott ellenőrzést végez március 26-án, vagyis kedden. Az átfogó razzia a vasúti biztonság érdekében történik.
Bírósági ülnököket lehet jelölni
Közélet

Bírósági ülnököket lehet jelölni

Még a tavasz folyamán megtartják a bírósági ülnökök választását.  Legutóbb 2015-ben volt bírósági ülnökválasztás, így most ismét itt az ideje. Ezúttal is négy évre szólnak majd a megbízások. Az ülnököket, vagyis a nem hivatásos bírókat az illetékes települési és megyei önkormányzatok választják meg. A jelöléseket ezekben a hetekben kell leadni.
Tizenhárom úszóérem, egyéni csúcsokkal
Sport

Tizenhárom úszóérem, egyéni csúcsokkal

Hódmezővásárhelyen szerepeltek a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzői a XI. Hód Faktor Kupán. Az országos megméretésen összesen 13 érmet nyertek és 23 pontszerző hellyel büszkélkedhetnek a halasiak.
Húsz perc alatt kézre került a rabló
Sziréna

Húsz perc alatt kézre került a rabló

Egy nap két helyre is betört egy férfi és idős embereket károsított meg. Az egyik helyről 300 forint, a másikról 1000 forint készpénzt vitt el a rabló. Az eset Jánoshalmán történt a hétvégén. A kiskunhalasi rendőrök rövid időn belül beazonosították és elfogták a rablás gyanúsítottját, egy 24 éves férfit.
Táncos érmek itthon és külföldön
Sport

Táncos érmek itthon és külföldön

A kiskunhalasi székhelyű Stúdió 2000 TSE ezúttal is sűrű versenyhétvégét tudhat maga mögött. A szombat-vasárnapi megméretések során idehaza kategóriás országos versenyen hoztak érmes helyezéseket a stúdiósok, míg egy párosunk Bulgáriában bizonyult eredményesnek – közölte hírportálunkkal Juhász Ágnes, a klub művészeti vezetője.
Tavaszi szünetes ebéd - visszajelzést kérnek
Közélet

Tavaszi szünetes ebéd - visszajelzést kérnek

Mint ahogy már megszokott, az iskolai szünetek munkanapjain díjmentes ebédre jogosultak a hátrányos, illetve a halmozottan hátrányos helyzetű gyerekek. Mivel közeleg a tavaszi szünet, az étkezés lehetőségéről szóló tájékoztatókat már kiküldték az érintett halai családoknak.
Remekeltek a halasi mezeifutók
Sport

Remekeltek a halasi mezeifutók

Diákolimpián és az országos bajnokságon is figyelemreméltó eredményeket értek el a halasi atléták. Iskoláik és a Kiskunhalasi Atlétikai Club színeiben is remekeltek a mezeifutók, amelyre joggal lehetünk büszkék.
Hibátlan sorozat
Sport

Hibátlan sorozat

Az alapozó időszak végén, a tavaszi idény rajtja előtt a dobogó valamelyik fokának elérése fogalmazódott meg a Kiskunhalasi FC vezetőiben az ifjúsági csapat őszi teljesítménye alapján. A srácok a tabella 2. helyén kezdték a szezont, de az eddigi három forduló alapján akár az aranyérem megszerzése is elérhető közelségbe került.