Így ünnepelt Halas
Közélet

Így ünnepelt Halas

Egész délelőtt programok várták a halasiakat a nemzeti ünnepen. Zászlófelvonás, ünnepi beszéd, diákok műsora, közös szavalás, koszorúzás szerepelt az ünnepi megemlékezéseken. Idén is több helyszínen és sok résztvevővel zajlottak az események.
Daljegyzék március 17.
Kultúra

Daljegyzék március 17.

Köszöntse dallal ismerősét, barátját, rokonát és küldjön jókívánságot a Szabadkai Magyar Rádión keresztül! A Délvidék legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14 órától 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából hírportálunkon is böngészhet! Március 17-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.
Megemlékezés rendhagyó helyszínen
Közélet

Megemlékezés rendhagyó helyszínen

Nem a megszokott módon és helyen tartotta meg március 15-ei megemlékezését a Szilády Áron Református Gimnázium. A diákok és pedagógusok közösen vonultak ki a Hirling József Lovasparkba, ahol aztán egy versekkel, zenékkel tarkított műsort adtak elő.
Isten éltesse Horváth Ferencet! (galéria)
Közélet

Isten éltesse Horváth Ferencet! (galéria)

Jeles évfordulóhoz érkezett a Horváth-család, a família legkorosabb tagja, Horváth Ferenc a napokban ünnepli a 90. születésnapját. Ebből az alkalomból köszöntötte őt Fülöp Róbert polgármester és Simon István szociálpolitikai csoportvezető. Az ünnepelt még ma is aktív, rendszeresen tornászik, takarít és maga intézi a bevásárlást is az otthona közelében lévő áruházban.
Így zajlik majd március 15-e Kiskunhalason
Közélet

Így zajlik majd március 15-e Kiskunhalason

Az ország számos településéhez hasonlóan, városunkban is megemlékezünk holnap az 1848-49-es eseményekről. Délelőtt tíz órától több helyszínen is várja majd az érdeklődőket a szervező Halasi Média és Kultúra Kft.
Berki Viola pályázat képzőművészeknek
Közélet

Berki Viola pályázat képzőművészeknek

A Berki Viola Közalapítvány Kuratóriuma pályázatot ír ki 60. életévét 2019-ben betöltött vagy annál idősebb, Magyarországon élő képzőművész támogatására. A támogatás – melynek összege 200 000 Ft, - elnyerhető egy részletes szakmai önéletrajz és fotókkal illusztrált művészi bemutatkozás benyújtásával, melyből kiderül a pályázó tevékenységi köre, eddigi szakmai életútja.
Kicsi huszár kalandtúra a Bóbita Óvodában (galéria)
Kultúra

Kicsi huszár kalandtúra a Bóbita Óvodában (galéria)

Kicsi huszár kalandtúra elnevezéssel szervezett próbatételekkel egybekötött programot a gyermekeknek a Bóbita Óvoda. Cél az volt, hogy a kicsik számára közelebb hozzák március 15 ünnepét, üzenetét. A hangsúly az élményalapúságon, játékosságon volt, szemmel láthatóan az érintettek nagyon élvezték az öt állomásból álló sorozatot.
Különleges laborórák az alsó tagozatosoknak a Központi-iskolában (galéria)
Közélet

Különleges laborórák az alsó tagozatosoknak a Központi-iskolában (galéria)

Jóval érdekesebbé vált a természettudományok oktatása a Központi Református Általános Iskolában azzal, hogy ettől a tanévtől egy moder szaktantermet használhatnak a diákok. A száraz tananyag, képletek  tanulása mellett a látványos kísérletekre is van idő és lehetőség. Újdonság, hogy az alsó tagozatosok néhány óráját is a laborban tartják, amelyet nagyon élveznek a gyerekek.