Le kell adni a megmaradt tűzijáték termékeket
Közélet

Le kell adni a megmaradt tűzijáték termékeket

Közeleg a határidő, amikor vissza kell vinni a szilveszterkor fel nem használt – 3. osztályba tartozó - pirotechnikai eszközöket az árusítóhelyekre. Az értékesítőhelyeknek rendelkezésre kell állni január 5-ig. A kereskedők tapasztalata szerint szinte senki nem ad le megmaradt pirotechnika eszközt.
Így telt a szilveszter és az újév a mentőknél
Sziréna

Így telt a szilveszter és az újév a mentőknél

Országszerte közel 3000 alkalommal hívták a mentőket az év utolsó napján, a kiskunhalasi mentőállomáson szolgálatot teljesítőknek a korábbi évekhez képes nyugodtabb volt a szilvesztere. Ugyanez jellemezte 2019 első napját is -tudtuk meg. 
Sakkos, vidám újévkezdés (galéria)
Sport

Sakkos, vidám újévkezdés (galéria)

A legfiatalabb résztvevő 10, a legrutinosabb pedig 72 éves volt az újévi sakk villámversenyen, amelyet január elsejének délutánján rendezett meg a Szécsényi-házaspár a Szakiban. Betegsége miatt Széchenyi Mihály nem tudott résztvenni a jeles eseményen, a 26 versenyzőt és az őket elkísérő családtagokat a felesége, Marika köszöntötte. Idén Papp Bence személyében halasi lett Bács-Kiskun megye újévi sakkbajnoka.
Emelkedett a minimálbér
Gazdaság

Emelkedett a minimálbér

A minimálbér összege 149 ezer forintra, a garantált bérminimum 195 ezer forintra nőtt 2019. január elsejétől – közölte a Pénzügyminisztérium. A béremelkedés a GYED összegét is emeli, ezen kívül a családi adókedvezményeknél is történt változás.
Elhunyt Juhászné Czinkóczi Éva
Közélet

Elhunyt Juhászné Czinkóczi Éva

Súlyos betegség következtében elhunyt Juhászné Czinkóczi Éva, a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola igazgatónője. A köztiszteletnek örvendő pedagógust, aki népszerű volt a diákok és munkatársai körében, életének 58. évében érte a halál.
Véradással indul az új esztendő
Közélet

Véradással indul az új esztendő

Nem csak karácsonykor, hanem az új esztendő kezdetén is szükség van vérre és a véradók segítségére. Az országos vérellátó már az ünnepek előtt kampányt indított, hogy biztonságos legyen az egészségügyi intézményekben a betegellátáshoz szükséges vérmennyiség. Most egy újabb felhívást tettek közzé, hiszen az év utolsó és az új év első napjaiban is szükség van a donorok segítségére. Halason január 2-án várják a donorokat a Sétáló utcai Közösségek Házába.
Gázszivárgás, kéménytűz az év utolsó napján
Sziréna

Gázszivárgás, kéménytűz az év utolsó napján

Három alkalommal riasztották a halasi tűzoltókat az év utolsó napján. Mint megtudtuk, a Kuruc vitézek terén egy ajtót kellett kinyitniuk, az Erzsébet királyné téren gázszivárgás volt, míg Balotaszállás külterületén kéménytűz keletkezett.
A virsli és a pezsgő fogyott leginkább
Közélet

A virsli és a pezsgő fogyott leginkább

Ahogyan a karácsonyt megelőző napokban, úgy Szilveszter napján is nagy volt a forgalom a kiskunhalasi üzletekben. A kisebb boltok már kora délután bezártak, a szupermarketek azonban este hatig várták a vásárlókat. Sokan most is az utolsó pillanatokra hagyták a bevásárlást.