Sóstó körüli futással zárták az évet (galéria)
Sport

Sóstó körüli futással zárták az évet (galéria)

Kiskunhalas futónagykövete az év utolsó napján is aktív volt. Egy Sóstó körüli futásra invitálta azokat, akik az óesztendőt mozgással szerették volna maguk mögött hagyni. Természetesen előkerültek a parókák, a különböző szilveszteri rekvizitumok is, de szépen szaporodtak a kilométerek is a helyenként szemerkélő esőben.
Lovas koccintás (galéria)
Sport

Lovas koccintás (galéria)

Több mint ötvenen találkoztak december 31-én délelőtt a Hirling József Lovaspark Nyereg klubja előtt, hogy egy pezsgős koccintással intsenek búcsút az óévnek. A tizenegy órakor kezdődött eseményen felnőtt, fiatal és gyermek lovasok vettek részt. Rózsahegyi Róbert a lovaspark telepvezetője mondott rövid köszöntőt és kívánt mindenkinek boldog új évet.

Száguldás, virsli, szerelem…
Receptek

Száguldás, virsli, szerelem…

Már csak néhány óra van hátra a 2018-as évből. Úgy döntöttem, egy könnyed, humoros kis ötlettel zárom az idei menüsoromat. Mindig is híve voltam az egyszerű, de egyben különleges gasztronómiai megoldásoknak. Szilveszteri vendégvárónak nem is tudok jobbat elképzelni a most következő falatkáknál.
Önt is várja az újév első sakkversenye!
Sport

Önt is várja az újév első sakkversenye!

Egy évvel korábban, 2018. január elsején a halasi Márta Dominik négyszeres elsőségi sorozatát szakította meg a kecskeméti Keresztes Richárd az újévi sakk villámversenyen. Szécsényi Mihály és felesége, Marika emberemlékezet óta rendezi ezeket a családias, meghitt, ugyanakkor rendkívül izgalmas és színvonalas szellemi tornákat. Jövőre, az az holnap bárki csatlakozhat hozzájuk 15 órától a Szakiban.
Orvosi ügyelet és ügyeletes gyógyszertár
Közélet

Orvosi ügyelet és ügyeletes gyógyszertár

Remélhetőleg senki sem szorul gyógyszerre vagy orvosi segítségre az év utolsó és az újesztendő első napján, de ha mégis, jó tudni, hogy hová lehet fordulni. 
Véget ért a kispályás alapszakasz, jöhet a rájátszás
Sport

Véget ért a kispályás alapszakasz, jöhet a rájátszás

Öt forduló után vasárnap véget ért a Connextion Városi Teremlabdarúgó-bajnokság alapszakasza. Négy csoportban, összesen 23 csapat meccselt egymással. Az eredmények alapján alakult ki a rájátszás beosztása, ott már csak három ligában folytatódnak a küzdelmek. Már most látszik, hogy jó meccsekre van kilátás. 
Ezeken a helyeken tilos Halason tűzijátékot használni
Közélet

Ezeken a helyeken tilos Halason tűzijátékot használni

Napok óta durrognak a petárdák a halasi utcákon, pedig ez elvileg tilos. Ennek ellenére karácsonytól lehetett olvasni lakossági jelzéseket erről a közösségi oldalakon. Szilveszter napján lehet használni tűzijátékot, pirotechnikai eszközöket este hat és reggel hat óra között, megfelelő biztonsági intézkedések mellett. Kiskunhalason egy rendelet szerint vannak olyan körzetek, ahol tilos minden ilyen tevékenység.
Egyházi események
Közélet

Egyházi események

Az egyházak Halason is készülnek a 2018-as év zárására és a 2019-es köszöntésére. A főplébánia tájékoztatása szerint az Alsóvárosi katolikus templomban december 31-én 17 óra 30 perckor kezdődik az év végi hálaadás ünnepe.
 Szilveszteri és újévi nyitvatartások
Közélet

Szilveszteri és újévi nyitvatartások

A karácsonyhoz hasonlóan most Szilveszter előtt is óriási az üzletek forgalma. Vasárnap több bevásárló hely is hosszított nyitvatartással szolgálta ki a vevőket. Az év utolsó napján, december 31-én viszont korlátozott nyitvatartással működnek majd.