Újévi koncert a Halas TV-ben
Kultúra

Újévi koncert a Halas TV-ben

Ha ott voltak azért, ha nem tudtak jelen lenni, akkor azért nézzék! Az év első nagy kulturális eseményén – mint ahogy már beszámoltunk róla - hatalmas sikerrel lépett színpadra a Halas Concert Band, de itt, a baptista imaházban hangzott el a polgármester és a diákpolgármester köszöntő beszéde is.
Vasárnap vásár
Közélet

Vasárnap vásár

Halason január 6-án, vasárnap tartják a 2019-es esztendő első vásárát. A Halasi Városgazda Zrt. még tavaly év végén adta ki az új vásárnaptárat.
Az év első dallistája
Kultúra

Az év első dallistája

Köszöntse dallal ismerősét, barátját, rokonát és küldjön jókívánságot a Szabadkai Magyar Rádión keresztül az új évben is! A Délvidék legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 14-től, 20 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából hírportálunkon is böngészhet. Az új esztendő első, január 6-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják.

Leila az új esztendő első babája Halason
Közélet

Leila az új esztendő első babája Halason

Raffael Leila Valentina az első baba 2019-ben Kiskunhalason. A hagyományoknak megfelelően köszöntötte őt és édesanyját az intézmény vezetősége.
Mécsesgyújtással emlékeztek Juhászné Czinkóczi Évára
Közélet

Mécsesgyújtással emlékeztek Juhászné Czinkóczi Évára

Gyertyák, mécsesek égtek az iskola előtt. Mint arról hírportálunkon beszámoltunk, január elsején súlyos betegség következtében elhunyt Juhászné Czinkóczi Éva, a Kiskunhalasi Felsővárosi Általános Iskola igazgatónője. Emlékére ma délután mécseseket gyújtottak a pedagógusok, szülők és mindazok, akik ismerték, tisztelték az elhunytat.
Idős férfit raboltak ki Majsán
Sziréna

Idős férfit raboltak ki Majsán

Két férfit és egy nőt vettek őrizetbe a Kiskunmajsai Rendőrőrs munkatársai. Őket azzal gyanúsítják, hogy karácsony második napján kiraboltak egy helybéli 60 éves férfit. 
Újévi koncert vendégművészekkel (galéria)
Közélet

Újévi koncert vendégművészekkel (galéria)

Hatalmas sikerrel lépett színpadra a Halas Concert Band a Baptista Imaházban. A zenekar vendégművészek fellépésével bővítette repertoárját. Gál Gabi és a szabadkai Crystal Dance táncosai is fellépett a közönség előtt.
Elhunyt (sport)társaikra emlékeztek
Sport

Elhunyt (sport)társaikra emlékeztek

Öt szál gyertya égett kedden este a Sneci Söröző különtermében, ahol megemlékezésre és évindításra gyűltek össze a halasi sportbarátok. Az első találkozókra még a kétezres évek elején Gulyás József és Schneider Pál szervezésében került sor, haláluk után a hagyomány tovább él. Tegnap a 15 évvel ezelőtt elhunyt Gulyás Józsefre, valamint Schneider Pálra, Ternyák Károlyra, Csermák Jánosra és Ignácz Józsefre emlékeztek.
Csütörtökön már friss Híradóval és Kultúrképpel jelentkezünk
Közélet

Csütörtökön már friss Híradóval és Kultúrképpel jelentkezünk

Az évvégi ünnepekre és az új esztendő első napjaira ünnepi műsorkínálattal készült a Halas Televízió, de január 3-tól visszaáll a hagyományos műsorrend, a megszokott adásokkal és időpontokkal. A csütörtök esti Híradóban többek között beszámolót láthatnak a hagyományos halasi újévi koncertről.