Ballagás és gyermeknap a bölcsődében
Közélet

Ballagás és gyermeknap a bölcsődében

Benépesült az udvar. Gyermeknapot tartottak a Kiskunhalasi Városi Bölcsődében a minap. Ilyenkor a szülők és a gyerekek együtt játszanak. Ez egyben az óvodába induló kicsik ballagási ünnepsége is. A nyári szünet után megkezdődik az új gyerekek beszoktatása.
Az utolsó újmise
Közélet

Az utolsó újmise

Kőhegyi Dániel káplán a Jászszentlászlói Katolikus Egyházközség meghívására a településen mutatta be utolsó újmiséjét. A Szent László-emlékév keretében megtartott programsorozaton a szentlászlóiak nagy szeretettel fogadták Dániel atyát.
Nyári ebéd rászoruló gyerekeknek
Közélet

Nyári ebéd rászoruló gyerekeknek

Tojásleves, valamint pásztortarhonya majonézes káposztasalátával – ez volt például a szerdai menü az önkormányzat Lomb utcai főzőkonyháján. Itt főznek azoknak a gyerekeknek is, akik a vakáció idején díjmentes ebédre jogosultak. Ahogy véget ért a tanév, megkezdődött a nyári gyermekétkeztetés.
Hőség és felhőszakadás
Közélet

Hőség és felhőszakadás

Itt a forró nyár.  Az időjárás miatt jelenleg többféle figyelmeztetés is érvényben van. A nagy meleg miatt az országos tisztifőorvosi feladatokért felelős helyettes államtitkár az ország egész területére vonatkozóan június 22-én 0 órától egészen június 26-án 24.00 óráig 2. fokú hőségriasztást adott ki!
Esőre vár a gabona
Gazdaság

Esőre vár a gabona

Ha nem jön elég csapadék az elkövetkező napokban, bajban lesz a termés. Várhatóan két hét múlva már indul az aratás. Hogy a térségben melyik gabonafajta, hogyan bírja a klímát, azt a napokban tartott fajtabemutatón vehették szemügyre a gazdák.
Ha nem fizet, korlátozhatják a vízszolgáltatást
Közélet

Ha nem fizet, korlátozhatják a vízszolgáltatást

Letelt a türelmi idő, megkezdte a szolgáltató a lakásokon belüli vízkorlátozásokat azoknál a fogyasztóknál, akik hónapok óta nem fizettek a vízfogyasztás után. Kiskunhalason a társasházak esetében több mint ötven ilyen lakásról van szó. Mátyus Zoltán a Kiskunsági Víziközmű-szolgáltató Kft. ügyvezetője elmondta, több hivatalos felszólítást is küldtek az adósoknak, jelezték a problémát a társasházi közös képviselőknek, ám sok esetben hiába várták a vízdíjak befizetését, az ismételten nem történt meg.
A Wawelben énekel a halasi kórus
Kultúra

A Wawelben énekel a halasi kórus

Visszamondhatatlan felkérést kapott a kiskunhalasi Szent József Pedagógus Kórus. A Nowy Sacz-i  bazilikában és Szent Kinga sírjánál tervezett fellépéseiket követően a krakkói főkonzulátus kérésére a tervek szerint június 29-én a Wawel székesegyházában énekelnek a Szent László-emlékév lengyelországi eseményei alkalmából a szentmisén.
Jönnek a veteránok
Közélet

Jönnek a veteránok

Előzetesen több mint félszázan jelezték részvételüket a Kántor András emlékére rendezett veterán autós- és motoros találkozón. A tapasztalatok szerint a túraversenyen és a vasárnapi felvonuláson már közel százan lesznek a harminc évnél idősebb két- és  négykerekű masinák.
Bence az Európa-bajnokságon
Sport

Bence az Európa-bajnokságon

Másfél héttel azután, hogy Halász Bence az olimpiai bajnok Pars Krisztiánt legyőzte az országos bajnokságon kalapácsvetésben, a magyar válogatott tagjaként a csapat Európa-bajnokságon szerepel. A korábban Kiskunhalason, az év utánpótlás sportolójának megválasztott atléta szombaton áll dobókörbe.