Szüreti Napok: péntek
Közélet

Szüreti Napok: péntek

Több ezren látogattak ki kora délutántól Kiskunhalas főterére, ahol a 37. Szüreti Napok programsorozata zajlik. Ahogy az elmúlt két és fél évtizedben mindig, a nyitány ezúttal is a futóké volt. Az utcai futóversenyt követően egymást követték a színpadi fellépők. A Borudvar is kinyitott délután, ott az első nap a folkzenéé volt, éjjel 11 órától viszont a T-Band jóvoltából óriási házibuli lesz. Népszerű volt a kisgyermekes családok fellegvára, a Natura tanya is.
Kenyai győzelmek a szüreti futóversenyen
Sport

Kenyai győzelmek a szüreti futóversenyen

Kenyai nyertesei vannak a XXVI. Szüreti Utcai Futóversenynek és a IX. Kis Roland Emlékversenynek. Csakúgy, mint egy évvel ezelőtt idén is két afrikai futó ért elsőként célba. Most Abel Kibet Rop győzött, Henry Kemboi előtt, és a legjobb női versenyző nek járó címet Christina Moraa Oigo érdemelte ki.  A két legjobb halasi, Mózer Jázmin és Péter Szabó András volt. Népszerű volt a lakossági kocogás is, több százan teljesítették a két kilométeres távot.
 Janka Európa-bajnok lett!
Sport

Janka Európa-bajnok lett!

Juhász Janka ifjúsági Európa-bajnok lett 7500 méteres nyíltvízi úszásban! Az olaszországi Piombino ad otthont a kontinensviadalnak, Janka sikere azért is rendkívül értékes, mert legyőzte a korosztályos világbajnokot és egyetlen olyan versenyző volt, aki nem mediterrán országból származik. Novotny Attila tanítványa két másodperccel előzte meg az ezüstérmest.
Borrendek találkozója
Közélet

Borrendek találkozója

A Halasi Szüreti Napokhoz kapcsolódóan a Cultores Moris Redemptionis Borrend partner borrendi találkozót tart. Ez már évek óta hagyomány ilyenkor.
Zárlat alatt a méhek
Közélet

Zárlat alatt a méhek

Egy komoly méhbetegség jelent meg a térségben, emiatt a járási főállatorvos zárlatot rendelt el. A méhegészségügyi zárlatot szeptember 8-tól vezették be a mézelő méhek nyúlós költésrothadása miatt. Ez érinti Kiskunhalas, Pirtó, Kunfehértó és Harkakötöny közigazgatási területeit.
A Szüreti Napok részletes programja
Közélet

A Szüreti Napok részletes programja

Gőzerővel zajlanak az előkészületek a főtéren, ahol péntek délutántól vasárnap kora estig a Szüreti Napok programsorozata zajlik. Érkeznek az árusok, a vendéglátósok, a Natura tanya is elnyeri végső arculatát. A Borudvar kialakítása is befejeződött. Aki valami miatt nem tud részt venni a Halasi Szüreti Napok szombat délutáni programjain ne keseredjen el, nem marad le a fő látnivalókról.
Növény-ember
Kultúra

Növény-ember

A Zöld-híd Halasi Környezetvédő Egyesület idén is meghirdette fotópályázatát. Növény-ember témakörben, ifjúsági és felnőtt kategóriában lehetett nevezni képekkel. A kiállításon köszöntőt mondott Kollarics Gábor középiskolai tanár. A rendezvényen bibós gimnazisták működtek közre műsorukkal. A tárlat létrejöttéről Mongyi Marianna elnök beszélt a csütörtök esti megnyitón a Közösségek Házában.
Korrupcióval gyanúsítanak egy pénzügyőrt és két társát
Sziréna

Korrupcióval gyanúsítanak egy pénzügyőrt és két társát

Korrupcióval gyanúsítják a tompai közúti határátkelőhely egyik vámtisztjét és további két személyt. A gyanúsítottakat két hete vették őrizetbe. A Nemzeti Védelmi Szolgálat folyamatosan megfigyelés alatt tartja a schengeni külső határokon lévő átkelőket, ahol fokozott a korrupció veszélye. A tompai átkelőn is régóta figyelték a vámosokat, gyűjtötték az információkat, amikor elegendő bizonyíték gyűlt össze, akkor tettek feljelentést a Kecskeméti Járási és Nyomozó Ügyészségen.
Lezárták Halas központját
Közélet

Lezárták Halas központját

Már nem lehet járművel behajtani a halasi Bethlen Gábor térhez. A pénteken kezdődő Halasi Szüreti Napok előkészületei miatt kellett már csütörtökön ebéd után lezárni a forgalom elől a főtérhez bevezető utakat.