Felügyelet az óvodáknál
Sziréna

Felügyelet az óvodáknál

Ahogy a lakosság kérte kiemelt figyelmet kaptak az óvodák. Közterület felügyelők, polgárőrök és rendőrök ügyelnek a rendre a reggeli és a délutáni órákban. Migránsokat még nem nagyon láttak az intézmények környékén és konfliktusokról sem érkezett bejelentés.
(►) Igazi apácashow-n a halasiak
Közélet

(►) Igazi apácashow-n a halasiak

Mára virradóra töltötte utolsó estéjét Wroclawban az a zarándokcsoport, melynek tagjai között több halasi fiatal is van és a XXXI. Ifjúsági Világtalálkozóra (IVT) hangolódva egy előtalálkozón vettek részt. Ma mintegy 300 kilométert utazva érkeznek Krakkóba sok százezer társukkal együtt és ekkor már csatlakoznak hozzájuk a Kiskunhalasról szintén ma útra kelők is. Szombaton nem mindennapi élményben lehetett részük a kint levőknek: a 2014-es olaszországi The voice győztese, Cristiana Scuccia szerzetesnővér adott koncertet a wroclawi arénában.
Elmaradt a választás
Közélet

Elmaradt a választás

Nem volt jelölt, nem volt szavazás. Időközi nemzetiségi választást tartottak volna július 24-én vasárnap Kiskunhalason, ám nem kellett kinyitni a szavazókört.
Öt a harmadikon
Sport

Öt a harmadikon

Harmadik felkészülési mérkőzését is megnyerte a Faddikor-Kiskunhalasi FC, a Pálmonostora, az Ásotthalom után a Csongrád sem tudta legyőzni a mieinket. Ami biztató, Kis Péter tanítványai a kemény edzések után öt góllal terhelték a házigazda kapuját úgy, hogy 3-1-re még az ellenfél vezetett.
Viki helytállt az EB-n
Sport

Viki helytállt az EB-n

Abszolút újoncként szépen helytállt a Kiskunhalasi Birkózó Klub tehetséges versenyzője Felhő Viktória, aki a magyar válogatott tagjaként Stockholmban, a kadet Európa-bajnokságon szerepelt. Csapi Antal tanítványa a 60 kilogrammos súlycsoportban indult, és a 14. helyen végzett, amely élete első kontinensviadalán szép eredménynek számít.
Bringatúra, Mórahalomra
Közélet

Bringatúra, Mórahalomra

A kánikulai meleg sem akadályozta meg a Halasi Bringabarát Klub vállalkozó kedvű tagjait, hogy áttekerjenek Mórahalomra. Mint megtudtuk, a túra kalandosra sikeredett, ugyanis technikai hiba, defekt hátráltatta a csapat tagjait, ennek ellenére élményekkel gazdagodva tértek haza a kirándulásról.
(►) Kábítószercsempész bukott Tompán
Sziréna

(►) Kábítószercsempész bukott Tompán

Újabb kábítószerfogás a halasi kapitányság illetékességi területén: tegnap egy kiskunmajsai esetről számoltunk be, aznap este pedig  két montenegrói férfi bukott le a tompai határon, autójukban közel 25 kilónyi marihuána volt.
(►) Negyed mázsa vadkenderrel buktak
Sziréna

(►) Negyed mázsa vadkenderrel buktak

Újabb kábítószerfogás a halasi kapitányság illetékességi területén. Tegnap egy kiskunmajsai esetről számoltunk be, a legfrissebb hír pedig a tompai határátkelőn lebukott csempészekről szól.
Újabb sportparkokra pályázunk
Sport

Újabb sportparkokra pályázunk

A városi forrásból megvalósuló fitneszpark mellett hét másik sportlétesítménnyel is gazdagodhat Kiskunhalas, ennek érdekében pályázatot nyújt be az önkormányzat. Ezeken felül egy 400 méteres futósáv megvalósítására is szeretne központi forrást nyerni a városháza, ennek helyszíne a Bundzsák Dezső Sportközpontban lenne.