Miért szeretem? – Juhász Mónika
A hét verse

Miért szeretem? – Juhász Mónika

Ezen a héten Juhász Mónika grafikus mondja el, miért szereti az alábbi költeményt.
Kamera buktatta le a balesetet okozó sofőrt
Sziréna

Kamera buktatta le a balesetet okozó sofőrt

A halasi térfigyelő kamerarendszer buktatott le egy sofőrt, aki teherautójával balesetet okozott még hétfőn. Á. László járművével visszapillantó tükröt tört, amely könnyebben megsebesített egy másik vezetőt. A vétkes megállt ugyan a helyszínen, de nem szállt ki a kamionból és nem győződött meg arról, hogy szükség van-e segítségre.
Pótvizsgákra készülnek
Közélet

Pótvizsgákra készülnek

Mintegy harminc gyerek már beült az iskolapadokba. Megkezdődött a rosszul teljesítő diákok felkészítése a pótvizsgákra. Tavaly szép eredményeket hozott ez az akció és idén is bíznak a 90-100 százalékos eredményben. A felkészítésnek ezúttal a Kertvárosi iskola ad otthont.
Új pénzügyi vezető az önkormányzatnál
Közélet

Új pénzügyi vezető az önkormányzatnál

Csendes Ildikó váltja  Csernák Lajost, az önkormányzat Pénzügyi és Gazdálkodási Osztályának vezetőjét, aki elhagyja a hivatalt. A képviselő-testület a rendkívüli ülés keretében gondoskodott arról, hogy zökkenőmentes legyen az átállás.
Halasiak az ifjúsági világtalálkozón
Közélet

Halasiak az ifjúsági világtalálkozón

Kiskunhalasi fiatalok is ott lehetnek az ifjúsági világtalálkozón, amely a Katolikus Egyház által szervezett nemzetközi esemény,  ide a világ minden tájáról érkeznek résztvevők. A két- illetve háromévente megrendezett program középpontjában a Szentatyával való találkozás áll. A kiskunhalasi fiatalok az idei krakkói találkozón 2,5 millió társukkal együtt köszönthetik Ferenc pápát. Lengyelországi testvérvárosunk, Újszandec mintegy félezer fiatalt fogad.
Életműdíjas doktornő
A hét arca

Életműdíjas doktornő

A Semmelweis-nap idei kitüntetettje dr. Mészáros Katalin, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház főorvosa a gyógyításban végzett példamutató munkájáért. Gyermekkardiológiai tevékenységet a megyében ilyen széles körben csak ő folytat. Országos konferenciákon tartott előadások és publikációk fűződnek a nevéhez. Amikor úgy érezte, tovább kell lépni, akkor országos szinten tette ezt meg, és úgy, hogy közben mindvégig hű maradt Kiskunhalashoz. A minél eredményesebb gyógyítás érdekében jó kapcsolatot ápol más városok kórházainak kardiológiai osztályaival. Magas színvonalú tevékenységével kiérdemelte a Batthyány-Strattmann László-díjat, melyet a Pesti Vigadóban vehetett át.
Eltűnik Halas egyik szégyenfoltja
Közélet

Eltűnik Halas egyik szégyenfoltja

Tizenöt éve tervezik, hogy valamit kezdenek a Kőrösi úton található szociális bérlakásokkal.  Bár az elmúlt években sokat konszolidálódott a helyzet a területen, az épület leromlott, a környezet alkalmanként rendezetlen. Jelenleg tizenháromban laknak, most komoly akarat van arra, hogy az ott élőket elköltöztetik onnan, a területeket pedig értékesítik. A képviselő-testület szerdán délután zöld utat adott a megvalósításnak. A tervek szerint hónapokon belül eltűnik a város egyik szégyenfoltja.
Több millió forint  halasi tehetségeknek
Közélet

Több millió forint halasi tehetségeknek

A város több oktatási és nevelési intézménye nyert támogatást a Nemzeti Tehetség Program keretében, amely évről évre jelentős összeggel támogatja a fiatal tehetségek felismerését, a tudásuk fejlesztését. Kiskunhalas 5,3 millió forintot fordíthat erre a célra.
Mutatja, merre vezet a kulturális út
Kultúra

Mutatja, merre vezet a kulturális út

Nyár elején volt a premierje a Thorma János Múzeum és a múzeumot támogató alapítvány legújabb kiadványának. A Kiskunhalas járás kulturális út címmel megjelent kétoldalas tájékoztató a városi és járási kulturális látnivalók mellett térképeket is tartalmaz, ezért hiánypótló a maga nemében.