Imre atya aranymiséje
Kultúra

Imre atya aranymiséje

Imre atya visszatér Halasra misézni. Vangel Imre, az Alsóvárosi katolikus templom korábbi plébánosa most ünnepli pappá szentelésének ötvenedik évfordulóját. Az aranymiséjét június 19-én vasárnap délután 17 órakor tartja az Alsóvárosi Templomban.
Adél tíz kilométere a Balatonban
Sport

Adél tíz kilométere a Balatonban

Juhász Adél most a Balatonban tempózott a Magyar Úszás Napja keretében megrendezett világkupa fordulón. A tíz kilométert teljesítő mezőnyben nemcsak a hazai elit, hanem 13 ország legjobbjai is ott voltak. Novotny Attila tanítványa ezúttal sem vallott szégyent.
Nagycsaládos nap lesz
Közélet

Nagycsaládos nap lesz

Szülők és sok gyerek. A Nagycsaládosok – ujjászerveződő -  Halasi Egyesülete családi napot szervez a hétvégére. Június 19-én vasárnap reggel 9 órától várják az érdeklődőket.
Halálra verte ismerősét, körözik
Sziréna

Halálra verte ismerősét, körözik

A képen látható román férfit keresi a rendőrség azért, mert halálra verte ismerősét és elásta egy kiskőrösi ház udvarán. A holttestet múlt vasárnap találták meg a nyomozók, a 35 éves Lungociu Ionut ellen elfogatóparancsot bocsátott ki a megyei főkapitányság. Akár Kiskunhalason és környékén is felbukkanhat.
Janka a junior világbajnokságon
Sport

Janka a junior világbajnokságon

Juhász Janka, a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesület versenyzője ezüstérmet nyert a nyíltvízi országos bajnokság 7,5 kilométeres távján, ezzel jogot szerzett arra, hogy ott legyen a világbajnokságon, amelyet Hollandiában rendeznek. Vas Luca és Szilvási Gréta is szépen helytállt életük első ilyen jellegű megméretését.
Sárga sáv figyelmeztet
Közélet

Sárga sáv figyelmeztet

Az úttestre festett sárga sávok figyelmeztetik a közlekedőket. Az utóbbi években sok baleset történt Halason a Szabadkai - Átlós utcai stop táblás kereszteződésben.
Kitüntetett halasi védőnők
Közélet

Kitüntetett halasi védőnők

Két halasi védőnő is rangos elismerésben részesült az elmúlt napokban. A Védőnők Napja alkalmából Pro Sanitate Díjat vehetett dr. Horváth Attiláné, míg Tamási Józsefné Arany Oklevelet vehetett át a budapesti ünnepségen. Őket köszöntötte egy bensőséges ünnepség keretében Farkas Dániel alpolgármester. Mint megtudtuk: mindkét kitüntetett évtizedek óta kimagasló színvonalon végzi a munkáját.
Elismerték a több évtizedes munkáját
Közélet

Elismerték a több évtizedes munkáját

Rangos szakmai kitüntetést vehetett át Egerben a Magyar Víziközmű Szövetség találkozóján Farkas István a Kiskunsági Víziközmű - Szolgáltató Kft. stratégiai igazgatója.
Egyszerre ballagnak
Közélet

Egyszerre ballagnak

Szinte minden halasi általános iskola végzős diákjai egy időben ballagnak. Szombaton délelőtt 9 órakor vesznek búcsút iskolájuktól a Kertvárosi-, a Felsővárosi-, a Fazekas- és a Szent József-iskola nyolcadikosai. Így nem lesz könnyű annak, aki több helyre is meghívást kapott.