A Medosz Büfé nyerte a Pók Kupát
Sport

A Medosz Büfé nyerte a Pók Kupát

Már 13. alkalommal rendezte meg a Kiskunhalasi FC és a Sóstó Csárda az egykori kiváló edző, vendéglátós, Gulyás József emlékére a Pók Kupát. Az örökifjú focisták ezúttal is parázs meccseket hoztak össze, érdekesség, hogy a tavalyi győztes Soltvadkert nem került be a legjobb négy közé sem. Az aranyérem a Medosz Büfé játékosainak nyakába került, miután a döntőben legyőzték a Leverpool csapatát. 
Emlékezetes rendőrségi családi nap
Sziréna

Emlékezetes rendőrségi családi nap

Sikeres volt a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság, a Tesco, a Kiskunhalasi Ifjúsági Egyesület közös szervezésű családi napja. Délelőttől kora délutánig programok egész sora várta a kilátogató érdeklődőket a bevásárlóközpont parkolójában. Volt véradás, tűzoltó- és kutyás bemutató, de a rendezők lehetőséget teremtettek arra, hogy az autójukat illetve saját egészségi állapotukat is felméressék a nézők. Népszerű volt az aszfaltrajzolás és a játék is, ahol részegszemüvegben kellett vásárolni, majd az ellentétes kormányzású biciklivel egy pályát teljesíteni. Több százan fordultak meg a programon.
Három autó ütközött a forró aszfalton
Sziréna

Három autó ütközött a forró aszfalton

Torlódik a forgalom az 53-as főút Soltvadkert-Kiskunhalas közötti szakaszán az útépítési munkálatok miatt. A forgalmat jelzőőrök irányítják, ennek ellenére ma kora délután három autó ütközött a frissen aszfaltozott úton. Személyi sérülés nem történt, az anyagi kár azonban jelentős.
Remek eredmények az úszó OB-n
Sport

Remek eredmények az úszó OB-n

Az ifjúsági úszó országos bajnokság harmadik napján is több számban voltak érdekeltek a halasiak. Sikerült ismét érmet szerezni és több értékes pontszerző helyezés is született a legjobbak között.
Mezőgazdasági idénymunka – a térségből toboroznak
Gazdaság

Mezőgazdasági idénymunka – a térségből toboroznak

Ilyenkor nyáron az átlagosnál több munkaerőigénye van a mezőgazdaságnak. Vannak feladatok, amikhez csak pár napra vagy hétre kellenek a szorgos kezek A hírek szerint az ország északi területein hiány van az idénymunkásokból. Halas térségében viszont még nem tapasztalnak ilyen gondot.
Zárul a közel 156 milliós kórházi projekt
Gazdaság

Zárul a közel 156 milliós kórházi projekt

Saját erőből beruháztak, felújítottak és most utólag egy különleges lehetőség segítségével visszatérítik az egészségügyi intézménynek a kiadások egy részét. Zárul a Kiskunhalasi Semmelweis Kórházban megvalósult eszköz- és mobília beszerzés és kapcsolódó egyéb már megvalósult infrastrukturális beruházások címen futó - TIOP-2.2.8.A-15/1-2016-0057 – program.
Előzetesben a támadó algériai migráns
Sziréna

Előzetesben a támadó algériai migráns

Eddig már kétszer utasították ki Magyarországról azt az algériai férfit, aki csütörtökön támadt egy biztonsági őrre a kiskunhalasi menekültügyi központban. A férfit egy másik bűncselekmény miatt vitték előállításra, amikor megrúgta a biztonsági őrt és lerúgta a rendőrség szolgálati autójának rendszámát is. A Kiskunhalasi Járásbíróság egy hónapra elrendelte a 27 éves algériai állampolgár előzetes letartóztatását, akit hivatalos személy elleni erőszak bűntettével gyanúsítanak.
Istentisztelet és évzáró az RFC-vel
Sport

Istentisztelet és évzáró az RFC-vel

Rendhagyó módon a református templomban tartotta istentisztelettel egybekötött évzáróját a Kiskunhalasi Szilády RFC. Az idén ötesztendős klub eredményes szezont zárt. Bödecs Pál lelkész prédikációjában a sport erejére tért ki és arra, hogy büszke a sok fiatalra, akik sikereket érnek el. Farkas Dániel alpolgármester a jeles alkalom kapcsán jelentette be, hogy megépül a Bundzsák Dezső Sportközpontban a műfüves nagypálya és a rekortán játéktér is. 
Miért szeretem...? - Rékasi Szabolcs
A hét verse

Miért szeretem...? - Rékasi Szabolcs

Ezen a héten Rékasi Szabolcs, az Óbudai Egyetem gépészmérnök hallgatója mondja el, miért áll hozzá közel az alábbi vers.