Fúrtak, faragtak kicsik és nagyok
Gazdaság

Fúrtak, faragtak kicsik és nagyok

Egyre jobban nyitnak a lakosság és az ügyfelek felé a halasi vállalkozások. A napokban az Intó Kft. szerszám szaküzlete szervezett nyílt napot. A kereskedésnek ez volt az első ilyen rendezvénye, de hagyományt szeretnének teremteni belőle – kaptuk a jelzést a cégvezetéstől.
A legjobbak között az úszóink
Sport

A legjobbak között az úszóink

A második versenynapon vannak túl az úszónk az ifjúsági országos bajnokságon. A hódmezővásárhelyi Gyarmati Dezső Sportuszodában egy ezüstérem mellett pontszerző helyek születtek, a mix vegyesváltó pedig tisztességgel helytállt az erős mezőnyben.
Családi napot szerveznek a rendőrök
Sziréna

Családi napot szerveznek a rendőrök

Most szombaton kicsiket és nagyokat egyaránt várnak a Tesco áruház parkolójába, ahol a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság munkatársai családi napot szerveznek.
Sikeres Erasmus+ projektet zártak a Szent József-iskolában
Közélet

Sikeres Erasmus+ projektet zártak a Szent József-iskolában

Az intézmény 2014-ben eredményesen pályázott a nemzetközi Erasmus+ programban való részvételre, 29975 € támogatást nyertek a projekt megvalósítására. Az Európai Unió kezdeményezése kiemelten az oktatást és képzést támogatja, ennek érdekében 2014 és 2020 között összesen 14,7 milliárd eurót biztosít a tagállamokban az európai oktatás, képzés, ifjúsági szakma és sport megerősítésére.
Könnygáz, rugdosás: újabb balhé a Szegedi úton
Sziréna

Könnygáz, rugdosás: újabb balhé a Szegedi úton

Rátámadt a fegyveres őrre egy algériai férfi Kiskunhalason, az őrzött befogadó központban. A hírt, kissé szokatlan módon Kovács Zoltán kormányszóvivő jelentette be a szokásos sajtótájékoztatóján. Közben megtudtuk a részleteket is.
Nemzetközi rendőrlovas verseny lesz
Sziréna

Nemzetközi rendőrlovas verseny lesz

Második alkalommal lehet Kiskunhalas a házigazdája a Nemzetközi Rendőrlovas Versenynek. Mint megtudtuk: június 12-én, vasárnap délelőtt és délután is várják az érdeklődőket a Hirling József Lovasparkban. A megméretés ideje alatt a Készenléti Rendőrség toborzót tart.
Pénteken búcsúztatják Németh B. Lászlót
Közélet

Pénteken búcsúztatják Németh B. Lászlót

Az életének 70. évében elhunyt Németh B. László búcsúztató szertartása pénteken, 13 órakor lesz az alsóvárosi római katolikus temetőben. A gondos családfőt, kiváló zenészt és sikeres vállalkozót szerettei, barátai, muzsikustársai, ismerősei gyászolják. 
Beszorultak a rendelő liftjébe
Sziréna

Beszorultak a rendelő liftjébe

A halasi tűzoltókat riasztották délelőtt háromnegyed tíz körül az Eötvös utcai rendelőhöz. A bejelentés szerint egy kisgyermekes anyuka beszorult a liftbe.
Trabant és Nissan karambolja a belvárosban
Sziréna

Trabant és Nissan karambolja a belvárosban

Egy idős párt szállítottak kórházba a mentők annak a balesetnek a helyszínéről, amely a Köztársaság és a Kossuth utca kereszteződésében történt nem sokkal háromnegyed kilenc után. Egy Nissan kisbusz és egy Trabant ütközött össze, utóbbi jármű a bíróság előtti kandelábernek csapódott. A két sérült ebben az autóban utazott.