Márton napi ünnep Fehértón
Kultúra

Márton napi ünnep Fehértón

Őszt idéző kellemes időjárás fogadta Kunfehértón a sportcsarnoknál a falu Márton Napi felvonulására érkezőket. – tudtuk meg. Több százan indultak kézzel készített, egyedi lámpásaikkal az utcai felvonulásra, amely a Tájháznál ért véget. Itt színes programok fogadták a tömeget.
Ifjú polgárőröket képeztek
Közélet

Ifjú polgárőröket képeztek

Kiskunhalas lesz az ifjú polgárőrképzés centruma- hangzott el szombaton, a Humán Szakképző Iskolában. Túrós András, az Országos Polgárőr Szövetség elnöke kiemelte, városunk nagyon sokat tett azért, hogy elinduljon a fiatalok bevonása a szervezetbe. Hozzátette: nem véletlen, hogy szombaton éppen itt vehetett részt oktatáson negyven középiskolás.
Az utolsó az utolsó előttivel
Sport

Az utolsó az utolsó előttivel

Alsóházi rangadó lesz az NB II-es férfi kézilabda-bajnokságban. A még pont nélküli és utolsó helyen álló Karcag fogadja az utolsó előtti, két pontot szetző Kiskunhalasi UKSC-t. A fiúk számára szinte létkérdés a győzelem.
Megemlékezés Makkai Sándorról
Kultúra

Megemlékezés Makkai Sándorról

Egyházmegyei nőszövetségi konferencián emlékezett meg a halasi református imaházban az Erdélyi Csillagok Irodalmi Egyesület Makkai Sándor 125 éve született erdélyi íróról, költőről és református püspökről.
Szakmunkáshiány – bemutatta képzéseit a Vári
Közélet

Szakmunkáshiány – bemutatta képzéseit a Vári

Csak meg kell nézni az álláshirdetéseket és ezekből is látszik, hogy a térségben mekkora kereslet van a szakmunkások iránt. Több vállalkozás is küzd azzal a gonddal, hogy nem talál megfelelő munkaerőt – nyilatkozta Szűcs Csaba Halas alpolgármestere.
Közélet

Kitakarították a körzetet

Vincze Attita, a hetes kerület képviselője ismét megszervezte a takarítási akcióját. Közel hatvanan jöttek össze, másfélszáz zsáknyi levelet és szemetet gyűjtöttek össze alig két óra alatt. A kezdeményezés egész délelőtt tartott, a végén pedig a Venezia Baráti Kör jóvoltából finom ludaskása várta a résztvevőket.
Nemzeti gyásznap lesz vasárnap
Közélet

Nemzeti gyásznap lesz vasárnap

A párizsi merényletek miatt megerősítették Magyarország védelmét, a kormány nemzeti gyásznapot rendelt el vasárnapra, a Fidesz tisztújító kongresszusát pedig elhalasztják - jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök szombaton az M1 aktuális csatornán.
Egyre többen jelzik Párizsból, hogy biztonságban vannak
Sziréna

Egyre többen jelzik Párizsból, hogy biztonságban vannak

Bekapcsolta a Facebook a "biztonságban vagyok" funkciót. Egyre több Párizsban tartózkodó tudatja a Facebookon az ismerőseikkel, hogy biztonságban vannak. Az elmúlt órákban egyre többen kezdték el használni a Facebook "biztonságban vagyok" funkcióját, ezzel tudatva, hogy a párizsi terrortámadásban nem sérültek meg. Több Kiskunhalasról, Soltvadkertről és a környező településekről származó Párizsban, vagy Franciaországban élő tudatta már a Facebookon keresztül, hogy jól van.
Kalács sült az iskolaudvaron
Kultúra

Kalács sült az iskolaudvaron

Finom illatok szálltak a Felsővárosi iskola udvara felett. Az erdélyi konyha remekei készültek. Csorbaleves főtt egy nagy kondérban mindenféle zöldségekkel, húsgombóccal és, és ami a leves egyik titka lestyánnal.