Miért szeretem...? – Szécsi Zoltán
A hét verse

Miért szeretem...? – Szécsi Zoltán

Ezen a héten Szécsi Zoltán zenész mondja el, miért választotta az alábbi verset.
(►) Ismét Magyar Brands-díj a csipkének
Gazdaság

(►) Ismét Magyar Brands-díj a csipkének

A Halasi Csipke készítésének titkaival ismerkedett az a szakember, aki jó hírrel érkezett tegnap délután városunkba. A csipke úgy, mint az elmúlt esztendőkben, idén is elnyerte a Magyar Brands díjat.
(►) A kistérség szociális munkásait köszöntötték
Közélet

(►) A kistérség szociális munkásait köszöntötték

A Halasi Többcélú Kistérségi Társulás szakembereit köszöntötték a szociális munka napja alkalmából ma délután a Tiszti Klubban rendezett kistérségi ünnepségen. Fülöp Róbert, Kiskunhalas polgármestere köszöntőjében méltatta a szociális ágazatban dolgozók áldozatos munkáját, amely elmondása szerint jelentősen megkönnyíti az idősek, a rászorulók és a betegek mindennapi életét.
Értekezzünk közösen!
Közélet

Értekezzünk közösen!

Jövő héten szerdán, azaz november 18-án, 18 órai kezdettel civil fórumot tartanak a Közösségek Házában. Több témát is érinteni fognak az este folyamán.
Egészségnap kicsiknek és nagyoknak
Közélet

Egészségnap kicsiknek és nagyoknak

A VOKE Vasutas Művelődési Házban november 17-én, kedden Egészségnapot tartanak. A programok délután 1 órától este 7-ig folyamatosan várják az érdeklődőket.
Halasi televíziós az országos vezetőségben
Közélet

Halasi televíziós az országos vezetőségben

A Felügyelő Bizottság elnökének választották Szenczi Lajost, a Halas Televízió stúdióvezetőjét a hétvégén, Kaposváron tartott Helyi Televíziók Országos Egyesületének (HTOE) tisztújító közgyűlésén. A halasi televíziós szakember közel tíz éve dolgozik a HTOE vezetőségében, korábban hat évig volt a Számvizsgáló Bizottság elnöke, majd három évig az egyesület elnökségi tagja volt.
(►) Védjük meg az országot!
Közélet

(►) Védjük meg az országot!

A betelepítési kvóta ellentétes Magyarország érdekeivel és jogtalan, értelmetlen is. Többek között ezt mondta Bányai Gábor országgyűlési képviselő csütörtök délelőtt sajtótájékoztatóján, ahol a kvóta elleni aláírásgyűjtésre hívta fel a figyelmet. Farkas Dániel alpolgármester hozzátette: a képviselőik már elkezdték járni a körzeteket, hogy minél több szignó gyűljön össze.
A Bajza utca az első lépés volt
Közélet

A Bajza utca az első lépés volt

Több mint 650 méter hosszúságban, hat méter szélességben újult meg az elmúlt hetekben a Bajza utca. Hivatalosan csütörtökön délelőtt adták át a beruházást, amely a Halasi Városgazda Zrt. kivitelezésében történt. Mint megtudtuk: hosszas előkészületek előzték meg az építkezést, Bányai Gábor országgyűlési képviselő pedig azt emelte ki, hogy Kiskunhalas nem az Európai Unióra várt, hanem példás gazdálkodással útépítésre fordította a halasiak adóforintjait. A jövőben több helyi gyűjtőút újulhat meg hasonló módon.
Lélegzetelállító képek a Kiskunszttól
Kultúra

Lélegzetelállító képek a Kiskunszttól

Második alkalommal mutatkoztak be a halasi közönség előtt a Kiskunszt Fotóklub alkotói. Az elmúlt éves fotótermésük legjavát állították ki a Közösségek Házában. A rendkívül nívós képek készítőit leginkább a természet ihlette meg, de több portré és speciális technikával készült fotó is látható a tárlat alkotásai között.