Hajléktalan lakik a mászóka alatt
Közélet

Hajléktalan lakik a mászóka alatt

- Ez a játszótér van hozzánk legközelebb, de néha már félünk ide hozni a gyerekeket - mondta stábunknak egy felháborodott édesanya, aki arra hívta fel figyelmünket, hogy a Semmelweis téren hajléktalanok használják menedéknek az egyik mászókát.
RFC-kupasiker
Sport

RFC-kupasiker

Meggyőző játékkal nyerte meg a Szilády-Merkbau Kupát a házigazda RFC A-csapata szombaton a Buborékban. A hazaiak nem bíztak semmit a véleltlenre, ugyanis a másik válogatottuk végzett a második helyen. A 17 évesek számára kiírt tornán már felnőttes megoldások egész sorát láthattuk, szerencsére gólokban sem volt hiány.
Bál és fejlesztési tervek az EGYMI-ben
Kultúra

Bál és fejlesztési tervek az EGYMI-ben

Mindenki mulatott. Az év első nagy eseménye a farsangi bál volt a halasi Református EGYMI-ben. Mint ahogy tavaly, ebben az évben is szeretnének sok programot szervezni és nekilátni a nagy álom megvalósításának. Ez nem más, mint az udvar kialakítása. Ehhez tavaly az „esernyős” esélyegyenlőségi napon már sokan hozzájárultak.
Bravó Kertvárosi!
Sport

Bravó Kertvárosi!

Végig versenyben volt az országos döntőbe jutásért a Kertvárosi Általános Iskola játékos sportverseny csapata a diákolimpia elődöntőjében. Szloboda Mihály testnevelő tájékoztatása szerint a gyerekek nagyot versenyeztek, és a harmadik helyen zártak. A szakember külön kiemelte a 25 fős, szülőkből álló szurkolótábor segítségét. 
UKSC kezdi a tavaszt
Sport

UKSC kezdi a tavaszt

Az őszi vereségért visszavágás és a jó szezonkezdet motiválja legfőképpen a Kiskunhalasi UKSC NB II-es kézilabdacsapatát, amely szombaton kora este megkezdi tavaszi szereplését. Az ellenfél a Pécsi VSE II lesz, amely ősszel kisebb meglepetés okozva legyőzte a halasiakat. Fontos információ, hogy az UKSC a tavaszi meccseit ismét a Bibó István Gimnázium sportcsarnokában játssza. 
Micsoda buli volt!
Kultúra

Micsoda buli volt!

Egy fantasztikus hangulatú farsangi mulatságra várták az érdeklődőket ma délután a Felsővárosi Általános Iskolában. A felső tagozatos tanulók ötletes, humoros táncokkal lepték meg a jelenlévőket. A program zárószáma természetesen idén is a keringő volt.
Ki vezette az autót?
Sziréna

Ki vezette az autót?

Egyelőre csak annyit tudnak a halasi rendőrök, hogy a kedd reggeli balesetben részes autó egy magasított, fém oldalfalú, egytengelyű utánfutót vontatott. Hogy ki vezette, mi lehet a típusa, annak megállapításához a lakosság segítségét kéri a rendőrség. Mint arról korábban beszámoltunk, egy motoros és egy autó ütközött a Sereg és a Károly utca kereszteződésében, a személyautó viszont elhagyta a helyszínt.
(►) Hol van világítás, hol nincs
Közélet

(►) Hol van világítás, hol nincs

A buszpályaudvar közelében él a Péli házaspár, akiknek az utóbbi időben sok bosszúságot okozott, hogy időről-időre megszűnik környékükön a közvilágítás. Az idős asszony állítása szerint a minap azért esett el, mert nem világítottak az utcai lámpák, és így semmit nem látott az udvaron.
Az áldozatos munka elismerése
Közélet

Az áldozatos munka elismerése

Pro Sanitate-Díjat vehetett át Dr. Oszlánczi Gáborné, a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház mátrix invazív vezető főnővére a Magyar Ápolók Napja alkalmából az Emberi Erőforrások Minisztériumában rendezett központi ünnepségen. A kormány célja az ápolók megfelelő anyagi és szakmai elismerésének a megteremtése – hangsúlyozta Zombor Gábor egészségügyért felelős államtitkár a rendezvényen.