Aprók és családok a szélmalomnál
Archívum

Aprók és családok a szélmalomnál

Ismét szép számmal vettek részt a halasiak és környékbeliek az havi Aprók Táncán illetve a IV. MalomEsten. A Pásztortűz Egyesület szervezésében megvalósuló programokon mindenki megtalálhatta a kedvére való elfoglaltságot. Kézműveskedés, néptánc, szalonnasütés és természetesen magyar népzene várta a 112 éves Sáfrik szélmalomhoz kilátogatókat.
Horgászott az osztály
Archívum

Horgászott az osztály

Rendhagyó és igen kedves kezdeményezés élére állt a kiváló sporthorgász, Döme Gábor. A világbajnoki 2. helyezett, válogatott sportoló lánya, Vanessza osztályát invitálta meg egy közös pecázásra ma délelőtt, a Sóstóra. Döme Gábor maga is elcsodálkozott, hogy milyen érdeklődés kíséri a 2. b osztály halvadászatát.
Katolikus majális
Archívum

Katolikus majális

Ismét megrendezi az alsóvárosi katolikus közösség a hagyományos pünkösdi majálisát. A Sóstó partján kora délelőtt megkezdődtek a programok, fél tíztől szabadtéri misén vehettek részt a megjelent hívek.
90 év, 90 családtag
Archívum

90 év, 90 családtag

Tóth-Abonyi Ferencné 1923 májusában látta meg a napvilágot, éppen most ünnepli 90. születésnapját. A jeles alkalomból gyermekei, unokái, dédunokái egy meglepetés party-t szerveztek az idős hölgynek, ahol éppen 90 családtag ült asztalhoz, hogy közösen elevenítsék fel a família legszebb és legmeghatóbb emlékeit. Az ünnepségen jele volt Gyovai István polgármester és Simon István szociálpolitikai osztályvezető is.
Diákok gyűjtöttek a beteg kislánynak
Archívum

Diákok gyűjtöttek a beteg kislánynak

Mi sem bizonyítja jobban az emberi önzetlenséget és segítőkészséget, mint egy olyan jótékonysági rendezvény, amit középiskolás diákok szerveznek egy beteg gyermek gyógyulásáért. A Szilády-gimnázium pedagógusai és tanulói egy egésznapos programsorozattal várták az érdeklődőket, a bevételeket pedig Márta Debóra családjának juttatják majd el.
Olvasásmaraton
Archívum

Olvasásmaraton

Ötödik alkalommal rendezték meg a Szent József Katolikus Iskolában az Olvasásmaratont. A programmal a pedagógusok a lehető legjobban szeretnék megkedveltetni a könyveket a manapság egyre kevesebbet olvasó fiatalokkal. Az iskolában már január óta versengtek a gyerekek azért, hogy bekerülhessenek az idei mezőnybe.
Archívum

Bajnok halasiak - majsai, szegedi színekben

Óriási ünneplés volt tegnap Kiskunmajsán, hiszen a junior kézilabdacsapat megnyerte az NB II-es bajnokság Dél-keleti csoportját. A sikerben nem kis része volt a gárda halasi játékosainak, akik alapembernek számítottak a szezon során, ráadásul az edzőt is Kiskunhalas adta a majsaiaknak. Ráadásul a felnőttek mezőnyében győztes Pick Szeged II csapatában is van halasi, Koligyer Bence személyében.
Devizaadós: „Jogom van élni…!”
Archívum

Devizaadós: „Jogom van élni…!”

Bár évek óta rendesen fizet, még mindig 16 millió forintot kellene a banknak fizetnie a hátralévő 20 esztendőben annak a nőnek, aki minimálbéres jövedelme mellett azonban így nem tudna megélni.
Kis bibósok, nagy bibósok
Archívum

Kis bibósok, nagy bibósok

2013 május elején az Eötvös Loránd Tudományegyetem Bibó-szakkollégiuma által szervezett táborban jártak a halasi bibós gimnazisták. A Pusztafalun megtartott állampolgári táborban jelen voltak az őri Bibó István Általános Iskola hetedikes-nyolcadikosai is.