Sóstó, a szabadidős zöldövezet (galéria)
Közélet

Sóstó, a szabadidős zöldövezet (galéria)

Kevés település mondhatja el magáról, hogy szinte karnyújtásnyira áll az urbanizált forgatagtól egy sokoldalú, zömében természetes alapú könnyen elérhető kiránduló és pihenő helyszín. Kiskunhalas elmondhatja magáról ezt, mert a város északi kapujában elterülő Sóstó és környezete komplex szabadidős tér, egy igazi rekreációs centrum.
„Egyetlen pillanatát sem bántam meg ennek a sztorinak”
Közélet

„Egyetlen pillanatát sem bántam meg ennek a sztorinak”

A népszerű színművész, Szabó Győző Kiskunhalason, a Közösségek Házában tartott beszélgetős estet, melynek során, őszintén, kendőzetlenül mesélt kábítószerfüggő múltjáról és az útról, amin sikerült kikeverednie ebből a sokak számára végzetes útvesztőből. A program során a jelenlévő érdeklődők is feltehették kérdéseiket.
Halason kellett volna elrejtenie a marihuánát: súlyosabb büntetést kaphat a drogcsempész
Sziréna

Halason kellett volna elrejtenie a marihuánát: súlyosabb büntetést kaphat a drogcsempész

Súlyos pénzzavarba került egy  szerb-montenegrói állampolgár, a kölcsönadói kezdeményezték, hogy 5 kilogramm marihuána Magyaroszágra csempészésével csökkentheti tartozását. A drogot Kiskunhalason kellett volna elrejtenie, ám a tompai átkelőn lebukott. Most az Szegedi Fellebviteli Főügyészség kezdeményezte, hogy az előzetesen kiszabott büntetését súlyosbítsák.
Kihelyezett BNI ülést tartanak Halason
Közélet

Kihelyezett BNI ülést tartanak Halason

A BNI a világ legnagyobb üzleti kapcsolatépítő szervezete, kiskunhalasi csoportja Premier 77 néven működik. A tagok hetente találkoznak, hogy kapcsolataikkal, ajánlásaikkal segítsék egymás munkáját. A halasi team ezúttal Kiskunhalason, a Csetényi Parkban fog tartani egy kihelyezett találkozót.
Közösségi kézimunkák kiállítása
Kultúra

Közösségi kézimunkák kiállítása

A Közösségek Hete keretében kiállítást rendeztek a Kiskunhalasi Kertvárosi Általános Iskolában. A kézimunka szakkör tagjai mutatkoztak be Fejes Józsefné vezetésével. A gyermekmunkákat május 26-án délután lehetett megtekinteni.
Anyakönyvi hírek (2022.06.01.)
Közélet

Anyakönyvi hírek (2022.06.01.)

Weblapunk segítségével most Ön is megtudhatja, kik születtek, kik kötöttek házasságot és kik hunytak el az elmúlt napokban Kiskunhalason és a környező településeken.
Minden cseppje aranyat ér
Receptek

Minden cseppje aranyat ér

A májgombócleves sokak kedvence, én most a megszokottól kicsit eltérően, egy kis zabpehely felhasználásával készítettem el.
Motor és autó karambolja a Jókai utcán: mentőhelikoptert riasztottak a sérültért (galéria)
Sziréna

Motor és autó karambolja a Jókai utcán: mentőhelikoptert riasztottak a sérültért (galéria)

Súlyos baleset történt kedden nem sokkal öt óra után a Jókai utcán. Egy motoros és egy Volkswagen típusú személyautó ütközött. A Jókai utca érintett szakaszát teljes szélességében lezárták. A helyszínre két tűzoltóautó, három mentőautó és mentőhelikopter érkezett. A motoros életveszélyes sérüléseket szenvedett, a kecskeméti megyei kórházba szállították a légimentők.
Harcos meccsel zárta a szezont a KFC (galéria)
Sport

Harcos meccsel zárta a szezont a KFC (galéria)

Ha valaki élőben látta a Faddikorr-Kiskunhalasi FC - Jánoshalma megyei I. osztályú labdarúgó-mérkőzést, nem értette, hogy miként lehet közel 30 pont különbség és kilenc helynyi előny a tabellán a vendégek javára. A jánoshalmiak végül is teljesítették a céljukat, nyerni tudtak a Bundzsák Dezső Sportközpontban, de az óriásit küzdő halasiak nagyon megnehezítették a dolgukat.