Ivóvíz hálózat fertőtlenítés lesz Kiskunhalason
Közélet

Ivóvíz hálózat fertőtlenítés lesz Kiskunhalason

A Kiskunsági Víziközmű – Szolgáltató Kft. egy közleményt jelentetett meg, melyben arról adnak tájékoztatást, hogy márciusban ivóvíz hálózat fertőtlenítési és hálózat tisztítási munkálatok lesznek városunkban.
Tiszta szívvel
Kultúra

Tiszta szívvel

Versekkel emlékeznek a középiskolás diákok. Tizenhetedik alkalommal rendeznek Kiskunhalason szavalóversenyt Hatvani Zoltán emlékére. Március 8-án, szombaton a Szilády Áron Református Gimnázium szervezésében valósul meg az idei kulturális megméretés. Helyszín a Martonosi Pál Városi Könyvtár, a program délelőtt 9 órakor kezdődik.
Jókaira és Csokonaira emlékeztek könyvtárban
Kultúra

Jókaira és Csokonaira emlékeztek könyvtárban

A 220 éve elhunyt Csokonai Vitéz Mihály (1773-1805) költőre és a 200 éve született Jókai Mór (1825-1904) íróra is emlékeztek a Pásztortűz Egyesület szervezésében a Gózon István Irodalmi Kör rendezvényén a kiskunhalasi városi könyvtárban – tájékoztatta szerkesztőségünket Végső István szervező, a Pásztortűz Egyesület elnöke.
Államtitkár lett a kiskunhalasi dr. Pilz Tamás
Közélet

Államtitkár lett a kiskunhalasi dr. Pilz Tamás

A Sándor-palotában, dr. Sulyok Tamás köztársasági elnöktől vehette át a kinevezéséről szóló okmányt dr. Pilz Tamás. A kiskunhalasi születésű, egykori bibós diák mostantól az Igazságügyi Minisztérium közigazgatási államtitkára lett.
(►) A kommunista diktatúra áldozataira emlékezett Kiskunhalas (galéria)
Közélet

(►) A kommunista diktatúra áldozataira emlékezett Kiskunhalas (galéria)

- Az emlékezés mellett azonban bőven akad teendője a rendszerválást követően születetteknek is. Mára egyértelműen bebizonyosodott, hogy Francis Fukuyama kilencvenes években született, történelem vége-elmélete megbukott. A világ folyamatosan forr és lássuk be, a veszélyek korát éljük- fogalmazott beszédében Farkas-Wodring Kata önkormányzati képviselő, a kommunista diktatúra áldozatainak emléknapján rendezett megemlékezésen. A rendezvény emlékműsorában a Kiskunhalasi Szakképzési Centrum Vári Szabó István Szakképző Iskolájának és Kollégiumának diákjai működtek közre.
Hangok határok nélkül – A zene ezer arca egy estén
Kultúra

Hangok határok nélkül – A zene ezer arca egy estén

Egy különleges koncert, ahol a zene minden határt átlép. A kiskunhalasi Raáb Gábor énekművész hosszú évek kihagyása után, ismét szülővárosában ad koncertet. Az este során zongorakísérettel csendülnek fel a klasszikus zene gyöngyszemei. Megható népdal-feldolgozások, érzelmekkel teli opera- és operettáriák, valamint könnyedebb, cross-over dallamok teszik teljessé ezt a varázslatos utazást különböző korszakokon és stílusokon át.
Jól szerepeltek a lányok a Téli Tornasorozaton
Sport

Jól szerepeltek a lányok a Téli Tornasorozaton

Négy fordulón át zajlottak az MLSZ Bács-Kiskun Vármegyei Igazatóságának szervezésében a téli futsaltornák. Az U19-es lányok mezőnyében ott volt a Szilády RFC, valamint a Kiskunhalasi FC is. A Szilády 22 pontot szerzett a 12 mérkőzés alatt, míg a KFC-nek nem volt pontja.
Anyakönyvi híreink (2025.02.25.)
Közélet

Anyakönyvi híreink (2025.02.25.)

A legfrissebb anyakönyvi híreket most is nálunk olvashatják először. Tekintsék meg a legújabb adatokat!