Remekeltek a halasi fitneszes lányok Szolnokon
Sport

Remekeltek a halasi fitneszes lányok Szolnokon

Szolnok volt a házigazdája az ősz első fitkid versenyének. Természetesen ott voltak az országos megméretésen a Halas Fitness Egyesület fiataljai is, akik kiváló eredményeket értek el. Ez remek előjel a novemberi Európa-bajnokság, és Európa Kupa előtt.
Halasi csapatok a keceli Szilva Bringatúrán
Sport

Halasi csapatok a keceli Szilva Bringatúrán

Kecelen október 4-én ismét a szilva került a középpontba: a Fresh Fruit TESZ szervezésében megrendezett hagyományos Szilva Bringatúra a „Bringázás, lekvárfőzés, lepénysütés – éljen a SZILVA!” szlogennel várta a sport és a gyümölcsös gasztronómia kedvelőit. A koraőszi napsütés és a nyugatias, közepes erősségű szél ideális hátteret adott a résztvevőknek, köztük két halasi bringás csapattal.
István atya ünnepi aranymiséje a Jézus Szíve Templomban (galéria)
Közélet

István atya ünnepi aranymiséje a Jézus Szíve Templomban (galéria)

Ünnepi alkalomra gyűltek össze a felsővárosi katolikus közösség tagjai szombaton délelőtt. Szeretett plébánosuk, Talapka István aranymisét tartott pappá szentelésének ötvenedik évfordulóján. A jeles alkalom a templom búcsúja is volt, amelynek alkalmából elhelyezték Kis Szent Teréz szüleinek, Szt. Azélie Marie Guérin és Szt. Luis Martin ereklyéit a főoltáron.
Pályázzon a Bursa Hungarica támogatásra!
Közélet

Pályázzon a Bursa Hungarica támogatásra!

Megnyílt a lehetőség a nappali tagozatos főiskolai, egyetemi hallgatók előtt, hogy az elektronikus felületen kitöltsék, majd személyesen is leadják a Bursa Hungarica szociális ösztöndíj "A" pályázatot. Az érvényes pályázathoz 174.480.- Ft az egy főre jutó jövedelemhatár, ám a három vagy több gyermekes családban élő, vagy gyermeke(i) ellátásáról egyedül gondoskodó pályázó esetén ez az összeg 203.560.- Ft. A beadási határidő nagyon fontos tényező: 2025. november 4., kedd.
Dallista Bessenyei Ferenccel
Kultúra

Dallista Bessenyei Ferenccel

Küldjön jókívánságot dal kíséretében a Szabadkai Magyar Rádión keresztül ismerősének, rokonának, szeretteinek! A Dél-Magyarország legnépszerűbb rádiója vasárnaponként 11-től, 16 óráig tartó kívánságműsorának előadói listájából a Halasmédia weboldalán is böngészhet. A számok között, mások mellett Bessenyei Ferenc: Rózsa, szegfű, rezeda, viola című nótája is szerepel. Az október 5-i dalok listáját és a rádió elérhetőségeit az alábbiakban találják. 
Megemlékezés a halasi csata 322. évfordulójárón (galéria)
Közélet

Megemlékezés a halasi csata 322. évfordulójárón (galéria)

Október 3-án, pénteken 17 órakor Kiskunhalason, az ünnepi alkalomra fáklyákkal körbe tűzdelt kuruc szobornál tartottak megemlékezést a halasi csata 322. évfordulója alkalmából. A rendezvényen a város vezetői, polgárai, diákok, civil szervezetek képviselői és érdeklődők gyűltek össze, hogy közösen tisztelegjenek a történelmi esemény hősei előtt.
Öntözés nélkül nem megy – a burgonyáról tanácskoztak Halason
Közélet

Öntözés nélkül nem megy – a burgonyáról tanácskoztak Halason

Főszerepben a burgonya. Immár tizenegyedik alkalommal rendezik meg a Kiskunhalasi Burgonya Napokat a Sóstó csárdánál. A Bács Gazda-Coop eseményére külföldről és az ország számos területéről érkeztek kiállítók és termelők. A pénteki szakmai programok után szombaton főzőverseny és kulturális programok várják az érdeklődőket.
Állatok világnapja a Tekóban
Közélet

Állatok világnapja a Tekóban

Ebben a tanévben nagyon változatos programok valósultak meg a Tekóban az állatok világnapja kapcsán. Az iskolai falain belül és azon kívül is érdekességek várták a diákokat.
Sikeres volt Rajki Laci állateledel-gyűjtő akciója
Közélet

Sikeres volt Rajki Laci állateledel-gyűjtő akciója

Pénteken ért véget az állateledel-gyűjtő akció a Kiskunhalasi Bibó István Gimnáziumban, amelynek kezdeményezője a hetedikes Rajki László. Az intézménybe várták a felajánlásokat, amelyet aztán a Kiskunhalasi Kutyamentő Egyesületnek adtak át.