További esőre várnak a vetések
Gazdaság

További esőre várnak a vetések

A földeken a gazdák befejezték a tavaszi vetéseket. A növények fejlődéséhez most nagy szükség lenne az esőre. Nemsokára indulnak az idénymunkák is, az ágazat számít azokra, akik a vírusveszély miatti helyzet kapcsán jelenleg nem tudnak dolgozni a saját szakmájukban vagy elvesztették az állásukat.
A füstös ízek szerelmeseinek
Receptek

A füstös ízek szerelmeseinek

Van, aki levesnek, van, aki tartalmas egytálételnek nevezi. Egy biztos, ha ebből valaki megeszik egy kiadós adagot, feltöltődik energiával jó pár órára.
Az egyházi óvodák is fogadnak gyerekeket
Közélet

Az egyházi óvodák is fogadnak gyerekeket

Nem csak az önkormányzati bölcsődék és óvodák nyitnak újra. Az önkormányzati intézmények mellett az egyházi fenntartású óvodákban is feloldják a korlátozásokat – közölte Fülöp Róbert polgármester. A szülőknek az adott óvodák vezetőivel kell felvenniük a kapcsolatot. Az óvodák csak korlátozott létszámban fogadják a gyerekeket, csoportonként öt főt.
Fát ültettek, környezetvédelemről rajzoltak
Közélet

Fát ültettek, környezetvédelemről rajzoltak

Magyarországon 1990 óta ünnepeljük április 22-én a Föld napját. A kialakult vírushelyzet miatt, idén teljesen új formában, online került megrendezésre Kiskunhalason a program. A kezdeményezéshez nagyon sokan csatlakoztak. A szervezők több pályázatot is hirdettek az eseménnyel kapcsolatban, a győztesek pedig városmarketing ajándékcsomagot vehettek át kimagasló munkájukért.
Két világ, két barát
Kultúra

Két világ, két barát

Ez volt a címe annak a kulturális estnek, melynek még a veszélyhelyzet kihirdetése előtt adott otthont a Martonosi Pál Városi Könyvtár. A helyszínen Végső István történész beszélgetett a két alkotóval. A program egyik főszereplője Maróti Dezső volt, aki Betyárbecsület című új kötetét mutatta be a hallgatóságnak. Mint kiderült, a könyvben szereplő legrégebbi szerzemény, hosszú évtizedekkel ezelőtt íródott.
Pénzhét a Tekóban
Közélet

Pénzhét a Tekóban

A kiskunhalasi II. Rákóczi Ferenc Katolikus Gimnáziumban igyekeznek a hagyományos oktatási módszerek mellett úgynevezett tematikus hetekkel is segíteni a diákok fejlődését. Legutóbb, még a kialakult vírushelyzet előtt pár nappal a Pénzhét került megrendezésre.
Vidéken kinyithatnak az üzletek
Közélet

Vidéken kinyithatnak az üzletek

A védekezés első szakasza lezárult, közös erőfeszítésnek köszönhetően az egészségügy felkészült a tömeges megbetegedés időszakára - közölte Orbán Viktor miniszterelnök néhány perccel ezelőtt a facebook oldalán. Hozzátette: az idősek és a legfertőzöttebb területen lévők feszes védelmét fenn kell tartani, de vidéken kinyithatnak az üzletek.
Itt tartanak a városi fejlesztések
Közélet

Itt tartanak a városi fejlesztések

- Különös hangsúlyt fektetek arra, hogy kitűzött terveink, városfejlesztési elképzeléseink zavartalanul megvalósuljanak- írja a legfrissebb, ezúttal rendhagyó közleményében Fülöp Róbert polgármester. A városvezető ezúttal fő témául a jelenleg is zajló építkezéseket, felújításokat választotta.