(►) Az agrárpetíció kitöltését szorgalmazza a gazdakör elnöke
Gazdaság

(►) Az agrárpetíció kitöltését szorgalmazza a gazdakör elnöke

Kérjük, támogassa aláírásával a MAGOSZ és a NAK álláspontját, hogy ne kerüljenek kilátástalan helyzetbe a magyar gazdák, és ne árasszák el a lakosságot a kétes eredetű élelmiszerekkel – áll a két szervezet felhívásában. Indoklásuk szerint Brüsszel arra készül, hogy elvegye a területalapú támogatásokat a magyar gazdáktól. Elvennék azt a forrást, amely nem ajándék, hanem azért kapják a gazdák, hogy a szigorú uniós előírásokat betartva termeljenek. Ezzel tönkretennék a minőségi élelmiszereinket előállító gazdálkodóinkat, kétes minőségű import árukkal árasztanák el a hazai piacot és lakosságot, illetve veszélyeztetnék az élelmezésbiztonságot is.
Állatvásár szigorúbb feltételekkel
Gazdaság

Állatvásár szigorúbb feltételekkel

Vasárnap, december elsején vásárt tart a Halasi Városgazda Zrt. a Harangos téren. A kirakodó és állatvásárra érvényes szabályok betartását kérik a szervezők minden részvevőtől.
(►) Teljesen megújul a Közösségek Háza
Gazdaság

(►) Teljesen megújul a Közösségek Háza

Egy több mint öt millió eurós pályázatot nyert meg közösen Kiskunhalas Város Önkormányzata és Szabadka. A projekt keretében városunkban a Közösségek Háza fog teljesen megújulni. Ha minden a tervek szerint alakul, jövő tavasszal, legkésőbb nyáron kezdődhetnek meg a felújítási munkálatok.
Elkészült a „Technológia és ingatlan fejlesztés” a Pannon Pur Trade Kft-nél
Gazdaság

Elkészült a „Technológia és ingatlan fejlesztés” a Pannon Pur Trade Kft-nél

A Pannon Pur Trade Kft. befejezte az új hőszigetelt csarnokának építését a GINOP_PLUSZ-1.2.3-21-2022-00041 azonosító számú pályázat keretében, amelynek célja a raktározási kapacitás növelése és a logisztikai folyamatok hatékonyságának javítása. A csarnokban több mint 600 raklap árut lehet tárolni, lehetőséget biztosítani a taktikai vásárlásokra és a raktáron belüli jobb elosztású tárolásra. A csarnok tetejére tervezett napelemes rendszer 16 Kwp teljesítménnyel működik, így biztosítható a fenntartható energiahasználat.
(►) Energetikai korszerűsítés a „Kis Városházán”
Gazdaság

(►) Energetikai korszerűsítés a „Kis Városházán”

Október eleje óta zajlik a felújítása a polgármesteri hivatallal szemben lévő sarki épületben. Az elmúlt hetekben felkerültek a tetőre a napelemek, most a belső korszerűsítések zajlanak.
Válaszolhat online is
Gazdaság

Válaszolhat online is

A Központi Statisztikai Hivatal mezőgazdasági összeírást tart Kiskunhalason „Egyéni gazdaságok decemberi összeírása, 2024” elnevezéssel. Az adatgyűjtés célja, hogy naprakész információkkal szolgáljon a gazdálkodók, illetve a hazai és a nemzetközi döntéshozók számára, továbbá az uniós adatszolgáltatási kötelezettség teljesítéséhez szükséges információkat biztosítsa. A felvétel eredményei a termelők érdekeit szolgáló szakpolitikai döntéshozatalt, a támogatási rendszerek megalapozását segítik.
Technológia és ingatlan fejlesztés a Pannon Pur Trade Kft-nél
Gazdaság

Technológia és ingatlan fejlesztés a Pannon Pur Trade Kft-nél

A Pannon Pur Trade Kft. megkezdte új hőszigetelt csarnokának építését a GINOP_PLUSZ-1.2.3-21-2022-00041 azonosító számú pályázat keretében, amelynek célja a raktározási kapacitás növelése és a logisztikai folyamatok hatékonyságának javítása. A csarnokban több mint 600 raklap árut lehet majd tárolni, lehetőséget biztosítani a taktikai vásárlásokra és a raktáron belüli jobb elosztású tárolásra. A csarnok tetejére tervezett napelemes rendszer 16 Kwp teljesítménnyel fog működni, így biztosítható a fenntartható energiahasználat.
Balanyi László az év vállalkozója Kiskunhalason
Gazdaság

Balanyi László az év vállalkozója Kiskunhalason

Balanyi László, a Merkbau Zrt. gazdasági igazgatója lett az év vállalkozója Kiskunhalason. A hírt Fülöp Róbert polgármester jelentette be a közösségi oldalán, miután a döntésről személyesen tájékoztatta az érintettet. 
Vigyázat, egyre több a csaló!
Gazdaság

Vigyázat, egyre több a csaló!

Csak ellenőrzött helyről, megfelelő papírokkal rendelkező tűzifát vásároljanak, ezt javasolja a Nébih. A hatóság adatai szerint sorra érkeznek a jelzések, amelyek szerint csalók több módszerrel is próbálkoznak. Nemrégiben egy erdőgazdaság nevében kiállított szállítólevéllel próbáltak előreutalással pénzt szerezni egy sértettől. A nagyon alacsony eladási ár felkeltette a vásárló gyanúját, és utalás előtt felhívta az erdőgazdaságot, hogy meggyőződjön, valóban ők hirdetik-e az akciós tűzifát, mint kiderült, semmi közük az esethez.