Új parkolók lesznek (videó)
Közélet

Új parkolók lesznek (videó)

A Szász Károly utcában, a beépítetlen telken eddig is parkoltak az autósok, a jövőben a városháza tervei szerint ezt gondozottabb körülmények között tehetik. Farkas Dániel alpolgármester tájékoztatása szerint már folynak az egyeztetések a terület tulajdonosaival, várhatóan az első negyedévben kialakítják majd a várakozóhelyeket.
Csütörtöki vízhiány a városban
Közélet

Csütörtöki vízhiány a városban

Január 22-én, csütörtökön is folytatódnak a városban a tűzcsap-felújítási és kiváltási munkálatok, ezért jó néhány utcában nem lesz ivóvíz-szolgáltatás. A Kiskunsági Víziközmű Szolgáltató Kft. tájékoztatása szerint a korlátozások 8-14 óra között lesznek érvényben.
Vízszünet van, és még lesz is
Közélet

Vízszünet van, és még lesz is

Folytatódnak Halason a vízszünetek. Kedden a Kertvárosban nem folyt víz a csapokból, szerdán pedig az Alsóváros több utcájában.
Lakatos Vincére emlékeztek (videó)
Közélet

Lakatos Vincére emlékeztek (videó)

Évek óta hagyomány, hogy a kiváló filmrendező, újságíró, Lakatos Vince születésnapján, január 21-én megemlékeznek róla. A város posztumusz díszpolgárának Baky-kastélyban lévő emléktáblájánál idézték fel munkásságának legfontosabb állomásait tisztelői.
Közélet

Friss anyakönyvi hírek

Már megérkeztek a friss anyakönyvi hírek szerkesztőségünkhöz. Ha szeretné tudni, kik születtek, s kik hunytak el térségünkben, kattintson a tovább gombra!
Homoktövis, bivaly, testületi (videó)
Közélet

Homoktövis, bivaly, testületi (videó)

A homoktövis termesztése, vízibivaly „bevetése” is szóba került hétfőn délután a halasi képviselő-testület rendkívüli tanácskozásán. A tizenkét jelenlévőnek még fél órát sem kellett az ülésteremben tölteni, gyors, hatékony volt a munka.
Új tudással gyógyítanak a kórházban (videó)
Közélet

Új tudással gyógyítanak a kórházban (videó)

128 dolgozó vett részt különböző képzéseken az elmúlt 29 hónapban. A halasi kórház pályázati segítséggel, európai uniós támogatással több, mint 77 millió forintot fordíthatott a programra. A projekt e hónap végén zárul le.
Nádvágásra vár a Csetényi Park
Közélet

Nádvágásra vár a Csetényi Park

Burjánzik a növényzet, a parti sávban lévő nád és gyékény folyamatosan terjed. Évente mintegy 100 centimétert terjeszkedik a nád a Csetényi parkban. Ha nem tudják megállítani, akkor félő, hogy a végén még elfogy a záportározó nyílt vízfelülete – áll egy a képviselő-testület elé kerülő előterjesztésben.
Rendkívüli testületi – újszerű Start munka
Közélet

Rendkívüli testületi – újszerű Start munka

Fontos feladatok adódtak, így rendkívüli tanácskozást tart január 19-én, vagyis jövő hétfőn Kiskunhalas képviselő-testülete. Az első napirendi pont a Start munkáról szól majd, és az ehhez szükséges önerő biztosításáról.