Turné után és előtt
Kultúra

Turné után és előtt

Hegyesi Bandi az elmúlt év végén Angliában koncertezett zenekarával. A kedvező fogadtatást bizonyítja, hogy máris érkeztek újabb felkérések a szigetországból. A Gypo Circus tavasszal itthon járja az országot, majd jöhetnek újra a vendégszereplések.
(►) Több mint négyszázan mulattak (galéria)
Kultúra

(►) Több mint négyszázan mulattak (galéria)

Évek óta hagyomány Kiskunhalason, hogy az év első hónapjában egy hatalmasat mulathatnak azok, akik szeretik a lakodalmas zenéket. A 2018-as Vőfélytalálkozó és Lakodalmas Est sikerét már előre lehetett borítékolni, hiszen több mint 400 jegy kelt el a rendezvényre. A fergeteges hangulatról vőfélyek, zenekarok és sztárvendégek gondoskodtak.
„A rajzaim mindig tükrözik a hangulatom
Kultúra

„A rajzaim mindig tükrözik a hangulatom"

Kiss Tímea a Bibó István Gimnázium egyik lelkes diákja. A fiatal lány egészen kicsi kora óta rajzol, az évek során pedig egyre összetettebb, komolyabb alkotások kerültek ki kezei közül. A Kultúrkép magazin stábja ma felkereste a tinédzsert, hogy a nézők is megláthassák, hogyan készülnek Timi nem mindennapi rajzai.
(►) Indul a színházi bérletek árusítása
Kultúra

(►) Indul a színházi bérletek árusítása

Három remek vígjátékot kínál a 2018-as Tavaszi Színházi Évad Kiskunhalason. A bérletek árusítása kedden kezdődik meg a Közösségek Házában.
Farsang idején
Kultúra

Farsang idején

A farsang vízkereszttől hamvazószerdáig tart. Ez az időszak a bőséges lakomák és a vígasságok ideje. A mezőgazdasági munkák végeztével, faluhelyen ilyenkor jobban ráértek, több rendezvényt is tartottak hetente.
A magyar kultúra napja Halason
Kultúra

A magyar kultúra napja Halason

Január 22-én, este hat órakor a kiskunhalasi Közösségek Házában színes programokkal várja az érdeklődőket a Halasi Média és Kultúra Kft. A magyar kultúra napja alkalmából zene, vers, beszélgetés és egy rendhagyó tárlat szerepel a kínálatban.
Élmény ez a Napos Oldal (galéria)
Kultúra

Élmény ez a Napos Oldal (galéria)

Fergeteges hangulatú koncertet adott péntek este a Ben Joe Bárban Kiskunhalas egyik legújabb zenei formációja, a Napos Oldal Zenekar. A muzsikusok kipróbált, rutinos, nem mellesleg kiváló mesterei a hangszereiknek, de ebben a felállásban még sohasem játszottak együtt. A közönséget elnézve és saját vizuális és audioélményeinket felidézve, sok kellemes pillanatot szereznek még nekünk az együttes tagjai.
Fábri Zoltánra emlékeznek
Kultúra

Fábri Zoltánra emlékeznek

Az idei év első Forrás - Új Tükör Klub estjén, amely kedden 18 órakor lesz a Közösségek Házában, megemlékezés lesz Fábri Zoltán háromszoros Kossuth-díjas filmrendezőről, aki 100 éve született. Minden érdeklődőt vár a szervező Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft.
Gagáék Halason forgattak
Kultúra

Gagáék Halason forgattak

Khasim Gaga, polgári nevén Demeter Gábor Kiskunhalason él és dolgozik. Lokálpatrióta alkotóról lévén szó, fontosnak tartja, hogy munkássága is ide kötődjön, és a várost népszerűsítse. Legújabb, Felemég című klipjük helyszínéül a filmszínházat választották.