Emlékezzünk!
Kultúra

Emlékezzünk!

Megemlékezés lesz július 28-án, 18 órától a Hősök szobránál a Pásztortűz Egyesület szervezésében. Emlékműsorral, ökumenikus áldással és koszorúzással hívják fel a figyelmet a szervezők a több millió ember halálát okozó világégés 100. évfordulójára.    Katonanótákat és dalokat ad majd el a Szilaj Citerazenekar és Vladár Károly.   Kiskunhalasról sok ezer férfit vittek a frontra. Közülük közel 1000 ember esett el. Rájuk és minden áldozatra emlékezni kell!    Mindenkit várnak, akik fejet kívánnak hajtan ia hősi halottak előtt!   Szöveg: Végső István
Képek és kérdőjelek
Kultúra

Képek és kérdőjelek

Baráth József legújabb, Dervistánc című kiállítását egy gondolat ihlette, mely a vívódással kapcsolható össze. Egy program nélküli állapotot jelez, amelyben kerestem a helyem – mutat rá a művész-tanár.
Kegytárgy a híveknek a hívekért
Kultúra

Kegytárgy a híveknek a hívekért

Több mint 166 éves, különleges, história lélekemelő pillanata zajlik majd le vasárnap Kiskunhalason. Csernák Pál atya egy családi ereklyét adományoz a felsővárosi katolikus híveknek, és a Szűz Mária oltalmát kéri rájuk.
Fergeteges hangulatú összejövetel
Kultúra

Fergeteges hangulatú összejövetel

Idén is élénk érdeklődés mellett rendezték meg a Dél-Alföldi Regionális Esélyegyenlőségi  Napot, melynek ezúttal is Kiskunhalas adott otthont.
Lett különlegességek
Kultúra

Lett különlegességek

Kuriózumnak számító kiállítás vendégeskedik Kiskunhalason. A Halasi Csipke Közalapítvány szervezésében az Aizkrauklei Történeti és Művészeti Múzeum 20. század elejéről való gyűjteményéből kaphatnak ízelítőt a látogatók.
Az ország angoltanárai a Bibóban
Kultúra

Az ország angoltanárai a Bibóban

Az Angoltanárok Nemzetközi Egyesülete – tavalyhoz hasonlóan – háromnapos nyári tanártovábbképzést szervezett a Bibó-gimnáziumban. A 2014. július közepén megtartott kurzus címe: Vizuális művészetek az angoltanításban; célja pedig annak a bemutatása, hogyan lehet a tanórán művészeti alkotásokat felhasználni a nyelvtanításban.
Közel 150 fotó a főtérbúcsúztatásról
Kultúra

Közel 150 fotó a főtérbúcsúztatásról

Aki ott volt, biztosan nagy örömmel emlékszik vissza a szombati, főtéri rendezvényre. Aki pedig nem tudott ott lenni, most galériánk segítségével bepótolhatja az eseményeket.
Nyár este koktél-koncert
Kultúra

Nyár este koktél-koncert

Sokat ígérő, izgalmas koncertsorozattal várják a könnyűzene kedvelőit július 21-25-ig a Közösségek Házába. Hétfőtől-péntekig az alábbi zenekarok szórakoztatják majd a nagyérdeműt:
Kultúra

Betyárolimpia mókás feladatokkal

A nagy sikerű Szent Iván est után egy újabb izgalmas program szerveződik a Sóstó partjára. Betyár olimpia, erős emberek versenye és halászléfőző verseny előkészületei kezdődtek meg ezekben a napokban.