Búcsú és jubileumi szentmise
Kultúra

Búcsú és jubileumi szentmise

A Szent Péter és Szent Pál apostolról elnevezett kiskunhalasi alsóvárosi római katolikus templomban a z elmúlt vasárnap tartottak búcsút, Péter és Pál napján. A felújítás alatt álló közel 250 éves templom hívő közössége ünnepéhez egy jeles évforduló is kapcsolódott, dr. Finta József plébánost húsz évvel ezelőtt szentelték pappá.
Látogatható az ősi templom
Kultúra

Látogatható az ősi templom

Emlékhely lett a tázlári Templomhegy, a környék egyik legnagyobb régészeti lelőhelye. Tavasszal különleges ásatást végeztek a területen. Csontvázak sokasága – főként gyermekeké - és két egymásra épülő templom alapjai kerültek elő a föld alól.
Zenészek keltettek feltűnést (videóval)
Kultúra

Zenészek keltettek feltűnést (videóval)

Szerda reggel egy lelkes kis csoport járta Kiskunhalas belvárosának legfrekventáltabb pontjait. A T-Band zenekar tagjai és segítőik a július 11-ei Főtérbúcsúztató Fesztiválra hívták fel dalok és szórólapok segítségével a járókelők figyelmét.
Szervezés alatt a Halasi Hetek
Kultúra

Szervezés alatt a Halasi Hetek

Összeült a csapat. Szervezik a Halasi Hetek Fesztivált. Idén lesz a huszonkettedik rendezvénysorozat. A hagyományokhoz hűen most is kiadnak egy programfüzetet, ebben főként augusztusi és szeptemberi rendezvényeket gyűjtenek össze, illetve lesznek saját szervezésű események is.
A kuláküldözés áldozataira emlékeztek
Kultúra

A kuláküldözés áldozataira emlékeztek

Kiskunhalasról, Bács megyéből is nagyon hiányoznak azok a családok, akik a gerincét adták a vidéki társadalomnak, de elüldözték birtokaikról, földjeikről, az akkori munkás-paraszt osztály fő ellenségének kiáltották ki őket – hangoztatta Bányai Gábor országgyűlési képviselő vasárnap, Kiskunhalason a Művelődési Házban tartott városi megemlékezésen.
Emlékezzünk közösen!
Kultúra

Emlékezzünk közösen!

Kiskunhalason is megrendezik a Kuláküldözés Emléknapját június 29-én, vasárnap. A program részeként 17 órakor beszédet mond Bányai Gábor országgyűlési képviselő és Dányi-Nagy Márió református lelkész.
Kúriás kiállítás a BBC-n
Kultúra

Kúriás kiállítás a BBC-n

A BBC History magazin júliustól megkezdi a Gedeon Péter építész grafikáinak közlését. A sorozatban azok a rajzok és történetek szerepelnek majd, amiket Kiskunhalason, idén áprilisban és májusban, a Végh-kúriában is megtekinthettek az érdeklődők.   Ahogy akkor az alkotó elmondta: "...a magyar történelemhez kapcsolódó, építésének idején Magyarországhoz tartozó területeken létrehozott nevezetesebb, ugyanakkor kevésbé ismert épületek kissé sűrített, tömörített bemutatását" hozta el városunkban is. A "Históriás szép házak" tárlat számos helyen nagy sikert aratott és sokakat vonzott be a kiállítóhelyekre.    A közlések a magazinban minden hónapban  „ Egy épület-egy történet” címmel fognak megjelenni - tudtunk meg Végső István programszervezőtől.    
Panna kalandjai Mexikóban (2. rész)
Kultúra

Panna kalandjai Mexikóban (2. rész)

Olvasóink egy hete ismerhették meg Haász Anna történetét, aki kiskunhalasi diáklányként egy pályázat segítségével jutott el Mexikóba. Első cikkünket rengetegen megosztották a közösségi portálokon, és pozitív kommentekből sem volt hiány, így nem volt kérdéses, folytatjuk az élménybeszámolót. Panna ezúttal a hétköznapokról mesél.
Újabb fotók Szent Iván éjjeléről
Kultúra

Újabb fotók Szent Iván éjjeléről

Mint arról folyamatosan beszámoltunk honlapunkon, első alkalommal rendezte meg Kiskunhalason a Szent Iván Esti mulatságot a Halasi Média és Kultúra Nonprofit Kft. Tekintse meg kibővített fotógalériánkat!