Rokonlelkű a halasiakkal
Kultúra

Rokonlelkű a halasiakkal

Szabó Máté alakította a Halasi Média és Kultúra Kft. által szervezett őszi színházi évad első előadása, a Mona Marie mosolya című vígjáték férfi főszerepét. Az ifjú tehetség több szállal kötődik városunkhoz, a vele készített interjúban erről is beszélt.
Márton napi vigalom
Kultúra

Márton napi vigalom

Libás étkek, minőségi borok várták tegnap este a Csike Hotelben a vendégeket. Az estre közel harminc német, osztrák és dán vendég is ellátogatott. A szervezők (Csipke Hotel, Pásztortűz Egyesület) jól ötvözték a gasztronómiai élményeket a kulturális kikapcsolódással.  
Civil képzés a kúriában
Kultúra

Civil képzés a kúriában

A Civil Információs Centrum szervezésében a pályázati időszak felkészítésére szolgáló képzés és tájékoztató lesz Kiskunhalason a Halasi Civil Házban (Bajcsy-Zs. u. 5.) 2013. november 13-án 17 órától.  
Kultúra

Mártonos, lampionos felvonulás

Előrehozott Márton napot tartottak péntek késő délután a Központi Református Iskolában. Az egyedileg díszített lámpásokkal felszerelkezett diákok és szüleik először az udvaron egy kis műsort hallgattak meg, mely Szent Mártonról és a libákról szólt.  
Kultúra

Újabb énekesek a legjobbak közt

Az ötödik Pont Karaokeverseny döntősei közül a zsűri hétről-hétre megnevez egyet, aki produkciójával bekerülhet a legjobbak közé, s így esélye lesz megnyerni a fődíjat a decemberi eredményhirdetésen. A mai adásban rendhagyó módon két dalt is meghallgathattak a nézők. Az ítészek választása ezúttal egy sziládys diáklányra és egy algyői családapára esett.
Tudomány napja Halason
Kultúra

Tudomány napja Halason

A városi könyvtár a Magyar Tudomány Ünnepe Tudományos Fórum helyi ülését november 7-én tartotta. Kutatómunkáik eredményeit egykori és jelenlegi halasi diákok ismertették.
Tudják, ma este Kultúrkép!
Kultúra

Tudják, ma este Kultúrkép!

Ma este fél nyolckor ismét Kultúrkép a Halas Televízióban. Mészáros Erika műsorvezető az alábbi témákkal készült:  
Balotai óvodások a Tájházban
Kultúra

Balotai óvodások a Tájházban

A Halasi Média és Kultúra Kft. működtetésében folyamatosan várja a látogatókat a Végh-kúria és a Tájház. Csütörtökön délelőtt például a balotaszállási nagycsoportos óvodások látogattak el ide pedagógusaik kíséretében.
Schuldi-gang a klubban
Kultúra

Schuldi-gang a klubban

Emlékezetes, zeneileg letisztult koncertet adott hétfőn este a Halasi Zenész Klubban a Shanka és a Schuldi-gang nevet viselő alkalmi formáció. Srácok, das ist sehr gut!