Jön a hosszú ujjús pedálszezon
Sport

Jön a hosszú ujjús pedálszezon

Évek óta hajtanak együtt szombaton és vasárnap a Pedal & Caffé országúti kerékpáros csapat tagjai. Az egyik közösségi oldalon szerveződő társaság a hétvégén is falta a kilométereket a környék országútjain. A bringások életében is fordulót hozott a hétvége, hiszen a nyári öltözködés időszaka véget ért és eljött a speciális, hőtartó ruházati felszerelések használatának ideje - tudtuk meg a csapat vezetőjétől, Berzátzy Gábortól.

A Pedal & Caffé tagjai szinte végig nyomják az egész évet az országúton bringájukon. Ez alól kivételt a nagyon hideg, mínuszos és a csapadékos napok jelentenek csupán. A rövid ujjús ruházat viselésének időszaka a hétvégén fejeződött be. Szombaton még a nyári szettekben tolták a kilométereket, vasárnap már előkerültek a thermo (hőtartó) ruhák. A főszezon áprilistól szeptemberig tart - mondta Berzátzy Gábor (címképen jobbról a második). Ebben az időszakban hajtjuk a leghosszabb távokat. Az október már labilis, bár az idén szerencsénk volt, mert még a napokban is nyárias időjárás fogadott minket. Ahogy közeledünk az év végéhez, úgy rövidülnek a távok és persze más az öltözet is. Szerencsére a modern ruházati anyagok világában mínusz közeli hőmérsékletben is lehet kerékpározni a féligáteresztő, de jó hőszigetelésű ruhákban. Mindenképp ajánlom novembertől a lábfej védelmére a kamásli, a kézfej óvására a hosszú ujjú kesztyű viselését, egyébként pedig a réteges öltözködést és a sisak alatti sapka húzást. 

A zsanai gáztározós út nagykanyarját veszik a pedálosok (fotó: Kovács Iván)

Mi a csapadékos és nagyon hideg időszakot (ez 5 Celsius fok alatt értendő szerk.) nem töltjük csak a szabadban, egyébként odakint gyűjtjük a kilométereket. Így történt a hétvégén is. Szombaton 100 kilométer körül hajtottunk (Jánoshalma-Borota-Mélykút) másnap valamivel 50 kilométer felett (Zsana gázkör) tekertünk és bizony a vasárnapi pedálon már a hosszú ujjús holmikat viseltük. A hétvégi tekerésekre továbbra is várjuk a jó állóképességgel rendelkező országúti bringásokat. Szombaton mindig délben, vasárnap pedig 10 órakor találkozunk, mindkét napon az Aldi parkolónál. Onnan indulunk és oda érkezünk. A szombati keményebb, a vasárnapi lazább 30 km/órás tempót jelent és mindig együtt maradunk, ha valakinek gondja van természetesen segítünk, senki nem marad az út szélén" - nyilatkozta a csapat vezetője Berzátzy Gábor. 

Zsana felé a szegedi úton, erdősávtól védetten (fotó: Seres Gábor) l

A fiúkból és lányokból álló kerékpáros csapat, a csoport közösségi oldalán sok hasznos tudnivalót megoszt az országúti kerékpározás rejtelmeiről egymással és persze szervezi a különböző közös bringázásokat. Érdemes csatlakozni hozzájuk azoknak, akik kedvelik ezt a mozgásformát.