Sport

A Szitakötőké a Csáki Öcsi-díj

Február 11-én lesz az idei Sportbál, ahol több elismerés átadására kerül sor. Egyik ilyen a Csáki László emlékére alapított Csáki Öcsi-díj. Kiderült, hogy idén egy fiatalos, ám egyre sikeresebb szakosztály lesz a jutalmazott. 
Ilyen még nem volt az újévi sakkversenyen
Sport

Ilyen még nem volt az újévi sakkversenyen

Olyan fordult elő az újévi sakk villámversenyen, amelyre a sportesemény több évtizedes történelme során még nem volt példa. Aki megnyerte a szellemi tornát, nem vihette haza a vándorserleget, sőt a második helyezett sem. A nevető harmadik az a Márta Dominik lett, aki 2014-2016. között minden alkalommal győztes  volt. Hogy mi történt pontosan vasárnap délután a Szakiban? 
Focival zárták az évet
Sport

Focival zárták az évet

Kilenc csapat társaságában előszilveszterezett a Kiskunhalasi Szilády RFC 2008-as születésű játékosokból álló csapata. A kecskeméti Bánhidi József Emléktornáról elhozták a negyedik helyet és a legjobb mezőnyjátékos is a halasi válogatottból került ki. 
Ki lesz az újév sakkbajnoka?
Sport

Ki lesz az újév sakkbajnoka?

Különleges lesz Kiskunhalas első sporteseménye. Több évtizede hagyomány már, hogy a megyei sakkozók városunkban adnak egymásnak randevút egy villámverseny keretében. Szécsényi Mihály és felesége, Marika nagy lelkesedéssel szervezik ezt a jeles rendezvényt, amelyen ezúttal könyvbemutató is lesz a Szakiban. A legutóbbi három kiírásban Márta Dominik volt a bajnok.
Díjnyertes halasi fotó a Kölyökligában
Sport

Díjnyertes halasi fotó a Kölyökligában

Úgy tűnik, hogy a Kiskunhalasi Szilády RFC tarol az idei Kölyökligában. A csapatok tavasszal a felsőházban folytathatják, míg a fotópályázaton, a Küzdelem kategória győztese a halasi Hideg József lett, aki évek óta ott van szinte az összes meccsen és több száz remek fotót készített. Egyik most díjat is nyert.
Ligaelső a sziládys atléta
Sport

Ligaelső a sziládys atléta

Budapesti egyesületnél igazolt sportoló, ám Kiskunhalason tanul. Kedvenc versenyszámában, a gátfutásban idehaza korosztályában megszorítani sem tudták. A nemzetközi versenyeken rendre jól teljesített 2016-ban, az élsport mellett a tanulmányi eredményeiben is helytállt. Jerémiás Donát az idei ligaversenyek alapján 400 méteres gátfutásban az Atlétikai Ifjúsági Magyar Liga győztese. Erről értesítette a napokban a Magyar Atlétikai Szövetség (MASZ) a Szilády Áron Református Gimnázium tanulóját.
Érmekben gazdag úszókarácsony
Sport

Érmekben gazdag úszókarácsony

Szép karácsonya lesz a Kiskunhalasi Úszó és Gyógyúszó Egyesületnek, amely eredményes évet zár. Ezt megkoronázandó a hétvégén, a hódmezővásárhelyi megméretésen is beindult a halasi éremgyár. Novotny Attila és Grigorov Leila tanítványai tizenegy első hely mellett dobogós helyek egész sorozatát szerezték és dőltek az egyéni rekordok is. 
Meglepetés: kikapott a BB
Sport

Meglepetés: kikapott a BB

A Connextion városi kispályás labdarúgó-bajnokság harmadik fordulójában rögtön az első mérkőzésen meglepetés született. A végső győzelemre is esélyesnek tartott Bócsa Barátok tartalékosan állt fel és kikapott a Rolló-Halas Balota Kft-től.  A Cel legyőzte 2-0-ra  a Sóstót, gólokból ismét több mint ötvennek tapsolhattak a nézők.
Listavezető az RFC
Sport

Listavezető az RFC

Nyolc győzelem, két döntetlen és egy vereség a mérlege a Kiskuhalasi Szilády RFC-nek az NB II-es futsalbajnokságban, ezzel vezeti a tabellát. Az utolsó idei fordulót hazai környezetben rendezte az RFC, sajnos az egyik ellenfél nem érkezett meg, de a jelenlévő három csapat nagyszerű mérkőzéseket játszott. Négy mérkőzésen, 15 gól esett, a halasiak mindkét meccsüket nyerték.