Sport

Patinás tenisz

Tegnap, sötétedés előtt nem sokkal ért véget városunk legrégebbi, legnagyobb hagyományt birtokló tenisztornája, a XVI. Jenei Trade Kupa. A viadal érdekessége, hogy az egyetlen olyan városi sportesemény, amely a vegyes párosokat hívja salakra.
Sport

Kiütéssel győztek

Valóságos gólzápor hullt kora délután a városi sportpályára. A megyei női keresztpályás labdarúgó-bajnokságon a Kiskunhalasi FC fogadta a Dunaszentbenedeket. A 36. percig egyetlen gól sem esett, de utána tizenegy alkalommal kellett a vendégek kapusának a hálóból kipiszkálni a labdát.
Jön a harmadik?
Sport

Jön a harmadik?

Csak nagyon kevesen gondolták, hogy az elmúlt évadbeli utolsó hely után egy teljesen átformálódott UKSC kezd neki a 2013/2014-es évadnak.
Sport

5letes KFC

Tovább folytatta remek sorozatát a Kiskunhalasi Football Club U15-ös csapata. Ma délelőtt a Dunavecse érezhette saját bőrén, milyen az, ha egy csapat ötletesen játszik és közben öt gól rúg. A KFC továbbra is száz százalékos a bajnokságban.
A Felsővárosba került az Ingenium Kupa
Sport

A Felsővárosba került az Ingenium Kupa

A diákság már egy hete használja, de hivatalosan ma adták át a II. Rákóczi Ferenc Katolikus Szakközépiskola új, műfüves pályáját. Ebből az alkalomból négy általános iskola labdarúgó-csapatai játszottak az először kiírt Ingenium Kupáért. Gólok, színvonalas mérkőzések és remek egyéni megoldások jellemezték a hagyományteremtő céllal kiírt tornát.
Sport

Remek halasi teniszsikerek

Négy halasi teniszező szerepelt Budapesten, az F16-os, országos versenyen. Párosban egy arany, egyéniben egy ezüstérem volt a mérleg, ketten pedig bejutottak a legjobb tizenhat közé.
Sport

Harmadszor kispályáztak

Tegnap este a harmadik fordulóval folytatódott a városi kispályás labdarúgó-bajnokság a Szilády-gimnázium műfüves arénájában. Ezúttal minden eddiginél több gólt láthattak a kilátogató nézők.
Sport

Panel tenisz

Kora reggeltől késő délutánig, remek feltételek mellett rendezték a 4. Kis-Panel Kupát a Halasi Tenisz Club pályáin. A Szalai Péter által jegyzett hagyományos viadalon a párosok versengtek a díjakért.
Autoteam SE nyitány – győzelem Kalocsa ellen
Sport

Autoteam SE nyitány – győzelem Kalocsa ellen

Vasárnap délután öt órakor a Horváth István Sportcsarnokban papírforma szerinti mérkőzést játszott a KB Autoteam SE a Bács-Kiskun Megyei Női Kézilabda Bajnokság 2013/14-es évad első fordulójában a Kalocsai KC ellen. A Fiat-os csapat biztosan, 19 gólos előnnyel győzött, az egyébként magát tartani próbáló vendég együttes ellen. KB Autoteam SE - Kalocsai KC 35-16 (20-8).