Állatkínzás miatt kell felelnie a gazdának
Sziréna

Állatkínzás miatt kell felelnie a gazdának

Birkák, lovak, bárányok és kutyák élete volt veszélyben egy mélykúti tanyán, mert a tulajdonos nem gondokosodott az állatokról. A lakossági bejelentésre kiérkező rendőrök és az állatorvos két elhullott lovat is talált az istállóban. A nyomozás most zártult le.
Párttámogatásra utaztak a leleplezett gyanúsítottak (frissítve)
Sziréna

Párttámogatásra utaztak a leleplezett gyanúsítottak (frissítve)

Illegális úton megszerzett adatok felhasználásával kívántak pártok nevében több százmillió forintnyi támogatáshoz jutni annak a bűnszövetségnek a tagjai, akiket a NAV pénzügyi nyomozói és informatikusai lepleztek le. Három személyt őrizetbe vettek. közölte szerkesztőségünkkel Barnáné Horváth Melinda őrnagy, a NAV Dél-Alföldi Bűnügyi Igazgatóságának sajtóreferense. Közben az MTI arról tudósított, hogy Zuschlag János előzetes letartóztatásáról döntött a Kecskeméti Járásbíróság.
Baleset volt Tompán is
Sziréna

Baleset volt Tompán is

Olvasónk jelezte, hogy baleset történt kedden este Tompán, a Hunyadi utcában. Annyit sikerült megtudnunk, hogy több jármű ütközött össze.
Személyautó és kamion ütközött, négyen megsérültek (frissítve)
Sziréna

Személyautó és kamion ütközött, négyen megsérültek (frissítve)

Súlyos baleset történt kedden délután fél négy után nem sokkal Jánoshalmán, a Dózsa György utcában. Egyelőre annyit lehet tudni, hogy egy személyautó ütközött kamionnal. Többen megsérültek, a mentők mellett a helyi és a halasi tűzoltókat is riasztották.
Alfa Romeo ütközött traktorral a fehértói úton (galéria)
Sziréna

Alfa Romeo ütközött traktorral a fehértói úton (galéria)

Nem sérült meg senki abban a balesetben, amely hétfőn késő délután történt a fehértói úton. Egy traktor és egy Alfa Romeo ütközött össze, utóbbi az árokba csapódott. A helyszínelés és a műszaki mentés idejére teljes útzár volt.
Két kamion nyomta össze az Opelt (galéria)
Sziréna

Két kamion nyomta össze az Opelt (galéria)

Egy szerb és egy lengyel kamion nyomott össze egy Opelt szombaton délután, nem sokkal fél kettő előtt a Déli Városkapunál lévő vasúti átjárónál. Mint a helyszínen megtudtuk, két nő sérült meg a balesetben, őket a halasi kórházba szállították a mentők.
Vádemelési javaslat a zsaroló ellen
Sziréna

Vádemelési javaslat a zsaroló ellen

A halasi rendőrök példás gyorsasággal lezárták annak a jánoshalmi férfinek az ügyét, aki január 2-án késő délután zsarolt meg egy 15 éves fiút a belvárosban. K. Antal őrizetben van.
Eltiltott vezetőt és körözött férfiakat fogtak
Sziréna

Eltiltott vezetőt és körözött férfiakat fogtak

Nem lett volna szabad vezetnie, mégis megtette. A Kiskunhalasi Rendőrkapitányság a tegnapi napon szabálysértési őrizetbe vett egy 27 éves helyi lakost. A férfi Kiskunhalason, a Vörösmarty utcában az általa vezetett Volkswagen Passat személygépkocsival úgy vett részt a közúti forgalomban, hogy őt a Kiskunhalasi Rendőrkapitányság Igazgatásrendészeti Osztálya ez év június 7-ig a járművezetéstől - minden járműkategória vonatkozásában - eltiltotta.
Holttestet találtak a temető kerítésénél
Sziréna

Holttestet találtak a temető kerítésénél

Halott férfit találtak pénteken kora reggel Kiskunhalason, a régi református temető kerítése mellett. A rendőrség közigazgatási eljárás keretében vizsgálja az eset körülményeit.