Frontális ütközés, két sérült
Sziréna

Frontális ütközés, két sérült

Frontálisan ütközött két autó nem sokkal 12 óra előtt Tajó határában, a baleset során a két sofőr megsérült, egyikük súlyosan. Mint a helyszínen megtudtuk, a baleset a miatt következhetett be, hogy egy teherautóról az útra zuhant egy fa, az éppen odaérkező Opel sofőrje félrerántotta a kormányt és nekiment a szemből jövő Volkswagennek.
Veréssel fenyegette volt barátnőjét
Sziréna

Veréssel fenyegette volt barátnőjét

Vádat emelt az ügyészség egy kiskunhalasi férfival szemben, aki veréssel és válogatott fenyegetésekkel akarta megbosszulni, hogy barátnője, az agresszív viselkedése miatt szakított vele. Vádlottként szerepel az ügyben a nő új barátja is, mert néhány nappal a zaklatások kezdete után összeverekedett a fenyegetőző exszel.
Baleset miatt teljes útlezárás a tompai határátkelőnél
Sziréna

Baleset miatt teljes útlezárás a tompai határátkelőnél

Fél kettő után nem sokkal az 53-as számú főút 87.500-as méterszelvényénél, a tompai határátkelőhely közelében egy kisteherautó eddig tisztázatlan körülmények között villanyoszlopnak ütközött, amelynek következtében a vezetékek az úttestre és a gépjárműre lógnak. A balesetben senki sem sérült meg.
Vaddisznó okozott halálos balesetet
Sziréna

Vaddisznó okozott halálos balesetet

Hétfő éjjel egy Jánoshalma felé haladó Daewoo elé ugrott az úttestre egy vaddisznó. Az elgázolt vadkan a Daewoo mögött érkező Opel Astrának is nekicsapódott, a gépkocsi vezetője elvesztette az uralmát a jármű felett és az árokba rohant, ahol egy fának ütközött. Az Opel sofőrje és utasa a helyszínen életüket vesztették.
(►) Elkezdődött Norbi támadóinak büntetőpere
Sziréna

(►) Elkezdődött Norbi támadóinak büntetőpere

Éppen egy évvel ezelőtt még Norbi életben maradásáért szurkoltunk. Küzdelmes, örökkévalóságnak tűnő hetek után új születésnapot kapott a halasi fiatalember, akire majdnem végzetes ütést mért bántalmazója.
Súlyos baleset érte a volt képviselőt
Sziréna

Súlyos baleset érte a volt képviselőt

Életveszélyes sérülésekkel, a szegedi klinikán ápolják P. Szabó Károly volt önkormányzati képviselőt. A mezőgazdasági vállalkozót egy autó gázolta el vasárnap este, amikor a cége telephelyéről biciklijével hazafelé tartott a Kertvárosban.
Milliós értékű traktort loptak
Sziréna

Milliós értékű traktort loptak

Egy sok milliót érő traktort, bálázót, üzemanyagot, bálahálókat, új Michelin gumikat loptak el a napokban Kiskunmajsán. A tolvajok a traktor mellett ellopták a gazda utánfutóját is, azzal vitték el a szajrét. A rendőrség keresi a tetteseket. Az egyik közösségi portálon közzétett információk szerint a lopott mezőgazdasági gépeket Zsana környékén látták utoljára.
Bukott a dél-alföldi húsbiznisz
Sziréna

Bukott a dél-alföldi húsbiznisz

Egy hússal kereskedő bűnszervezet tevékenységét szakították meg a NAV pénzügyi nyomozói. A bűnszervezet egyik vezetője korábban cigarettával kapcsolatos ügyben került a nyomozók látókörébe, egy ideje pedig hússal kereskedett. A pénzügyi nyomozók razziája megakadályozta a további áfacsalást.
Árokba lökte a kisbuszt a kamion
Sziréna

Árokba lökte a kisbuszt a kamion

Feltehetően nem tartotta be a követési távolságot a szerb kamionos, ezért az előtte haladó, kanyarodni szándékozó mikrobuszba, és az árokba lökte.