Börtönbüntetést kapott a hajléktalan nő
Sziréna

Börtönbüntetést kapott a hajléktalan nő

Gyorsított eljárás után állították bíróság elé azt a 25 éves hajléktalan nőt, aki ellökte, majd kifosztotta ittas ismerősét július 27-én. A vádlottnak börtönbe kell mennie, a zsákmány egy 25 ezer forintot érő mobiltelefon, valamint 2 ezer forint készpénz volt.
Csalók próbálkoznak adománygyűjtéssel a halasi mentő alapítvány nevében
Sziréna

Csalók próbálkoznak adománygyűjtéssel a halasi mentő alapítvány nevében

Kevés aljasabb dolog van annál, mikor valaki úgy próbál pénzt szerezni magának, hogy egy köztiszteletnek örvendő, ráadásul az életmentést segítő alapítvány nevét használja fel erre. Jelzést  kapott a Kiskunhalasi Mentő Alapítvány, hogy a szervezetet felhasználva inkubátorra kérnek pénzt ismeretlenek.
Gyorshajtás miatt történt halálos baleset Mélykútnál
Sziréna

Gyorshajtás miatt történt halálos baleset Mélykútnál

A Kecskeméti Járási Ügyészség halálos közúti baleset gondatlan okozásának vétsége miatt vádat emelt egy férfival szemben. Az elkövető tehergépkocsijával a megengedett sebességet jelentősen túllépve az előtte haladó mezőgazdasági járműszerelvénynek ütközött, amelynek következtében a tehergépkocsi jobb első utasa a helyszínen életét vesztette. A baleset tavaly március 10-én történt Mélykút közelében.
Prostitúcióra kényszerítették az ismerősöket
Sziréna

Prostitúcióra kényszerítették az ismerősöket

Fegyházbüntetés kiszabását indítványozta a Bács-Kiskun Vármegyei Főügyészség egy jánoshalmi férfi és egy kalocsai nő ellen, akiket emberkereskedelemmel és a kényszermunka súlyosabban minősülő - a sértett kiszolgáltatott helyzetét kihasználva, szexuális cselekmény végzése érdekében elkövetett - bűntettével vádolt meg. Öt osztályt végzett ismerősüket regisztálták egy prostituáltakat hirdető oldalon, majd az összes keresetet elvették, amikor pedig ki akart szállni az üzletből, bezárták egy házba.
Magyar sofőr, francia autó, de az olaszok körözték
Sziréna

Magyar sofőr, francia autó, de az olaszok körözték

Magyar rendszáma volt, magyar sofőr vezette, az olasz hatóság viszont körözte azt a Peugeot 3008-at, amelyet a tompai határátkelőn tartóztattak fel. Az ellenőrzés során kiderült, hogy néhány házi változtatást eszközöltek az autón, amelyek viszont törvénybe ütközőek voltak.
Eltűnt, majd meglett hét raklapnyi cserép Jánoshalmán
Sziréna

Eltűnt, majd meglett hét raklapnyi cserép Jánoshalmán

Hét raklapnyi cserepet lopott el egy jánoshalmi férfi. A Bács-Kiskun Vármegyei Rendőr-főkapitányság közleménye szerint alig 24 órán belül sikerült kézre keríteni őt. A nyomozók azt is vizsgálják, hogy a tolvajnak van-e más bűncselekmény a rovásán.
Ráfutásos baleset történt az 53-as főúton
Sziréna

Ráfutásos baleset történt az 53-as főúton

Senki sem sérült meg abban a balesetben, amely Kiskunhalas belterületén történt, az 53-as főúton. Egy kamion ütközött neki egy teherautó hátuljának, karambol miatt jelentős torlódás alakult ki.
Tűzoltók a Semmelweis téren
Sziréna

Tűzoltók a Semmelweis téren

Szerdán negyed hét után riasztották a kiskunhalasi tűzoltókat a Semmelweis térre. Felmerült a CO-mérgezés gyanúja, ezért egy nőt és gyermekét mentővel szállították kórházba a helyszíni információink szerint.
Szerbiából jött a körözött BMW
Sziréna

Szerbiából jött a körözött BMW

Nem tudott belépni az Európai Unió területére az a BMW, amelyet a német hatóságok körözték, ezért került be a rendőrség információs rendszerébe. A végállomás a tompai határátkelőn volt - közölte a police.hu.