Miért szeretem...? - Gozdán Dóra

Vajda János: Húsz év mulva

Mint a Montblanc csucsán a jég,
Minek nem árt se nap, se szél,
Csöndes szívem, többé nem ég;
Nem bántja újabb szenvedély.

Körültem csillagmiriád
Versenyt kacérkodik, ragyog,
Fejemre szórja sugarát;
Azért még föl nem olvadok.

De néha csöndes éjszakán
Elálmodozva, egyedül -
Mult ifjuság tündér taván
Hattyúi képed fölmerül.

És ekkor még szivem kigyúl,
Mint hosszu téli éjjelen
Montblanc örök hava, ha túl
A fölkelő nap megjelen...

- Mint a legtöbben, magyarórán találkozom legtöbbször versekkel, így történt ez Vajda János versével is. Mint magyar faktos eleve humános beállítottságú vagyok, tehát nyitott prózák, versek olvasására. Ez a vers azért fogott meg, mert nincs benne semmi cifrázás, nem túloz, és bár szimbólumokra épül, mégis első olvasásra mindenki értheti, hogy nem egy hegyről szól valójában a vers, hanem a szerelemről. Líraian, mégis egyértelműen írja le a költő érzéseit, hogy akár 20 év teljen el, de akkor is szeretni fogja még kedvesét, akkor is, ha addigra már nem lesznek együtt. Lehet, túl romantikus vagyok, de számomra az igaz, örök szerelem (ha létezik, ha nem) egyszerűen gyönyörű. És hogy kinek ajánlanám? Természetesen elsőként azoknak, akiknek van bármi kötődése a költészethez, de biztos vagyok benne, hogy ez a vers még azoknak is megtetszhet, akik általában nem kifejezetten szeretik az irodalmat. Hiszen ha a versek hidegen is hagynak valakit, a szerelem biztosan nem.

Pál László rovata

{facebookpopup}