A boldog tudós főszerepe
Lehetne vagyonos szakorvosi vezető egy gazdag közel-keleti olajbirodalomban. Lehetne tanszékvezető egyetemi-klinikai tanár egy kelet-magyarországi nagyvárosban. Lehetne talán híres színész és celeb is, hiszen amatőrként élete első filmszerepében is emlékezetes alakítást nyújtott. A nemrég megyei díjjal kitüntetett Holman Endre azonban nem vágyik másra, mint hogy gyógyíthasson. Ezt teszi nap, mint nap a halasi kórházban – és boldog. Kell-e ez nekem…?
• Hogyan illik a pályájába a megyei egészségügyért-díj? Meglepte? Számított rá?
• Ugye, az ember nem a díjért dolgozik, de az természetesen mindig jó érzés, amikor a munkáját elismerik. Különösen jó érzés akkor, ha a saját környezetéből, a munkatársai köréből terjesztik fel egy kitüntetésre. Ez azt mutatja, hogy észreveszik, méltatják a munkát, amit végez. Én is így érzem, nagyon jólesik.
• Mi a motivációja?
• Eredendően szeretem a kihívásokat, szeretem, ha bonyolult, nehezebb feladatot kell, lehet végeznem, megoldanom. Talán a katarzis élménye miatt. Amikor 2001-ben először végeztünk Pécsen laparoszkópos vese-eltávolítást, emlékszem, Kecskemétről kellett odautaznom, és a rádió óvott mindenkit, hogy autóval induljon Baranyába a várható hóvihar miatt. Rám volt bízva a műtét, így hát elindultam, és odafelé végig az járt a fejemben: kell-e ez nekem…?! A műtét végül ragyogóan sikerült, pedig rendkívüli odafigyelést igényelt, hiszen élő donorból kellett kiemelnünk épen, sértetlenül a vesét. Egy hölgy a húga élete megmentéséért vállalta a szervadományozást. Hazafelé már olvadt a hó, az autóban ülve elöntötte a lelkem a hála és a béke érzése: hogy sikerült. Egy nehéz, sikeres műtét olyan érzés, mint a katarzis egy jó színházi előadásban.
Látszólagos ellentmondás
• A pályáról beszélve nem is kerülhető meg ez a mellékszál, hiszen köztudott, hogy amatőr színészként is feltűnést keltett az emlékezetes Sándor Pál filmben(lásd mellékletünket!). A színészet felé egykor milyen motiváció vitte?
• Még szentesi gimnazista koromban kezdtem a színpadon játszani, verseket szavalni, aztán folytattam az egyetemen, és nyertem is Radnóti- és József Attila-díjat. A filmbe azonban félig „véletlenül” kerültem: a történet, ugye, arról szól, hogy egy szökött katonának női ruhában kell bújdokolnia, így lányos arcú férfi színészt kerestek, és ezerötszáz amatőrből rám esett a választás – rögtön, amint megláttak.
• Mindenről olyan szerényen beszél, és azt hiszem, mindenki ilyennek is ismeri. Nincs itt ellentmondás? Láttam az ön látványos, szellemes előadását a tavaszi halasi orvoskonferencián; itt van ez a színpadi- színészi múlt – közben pedig köztudott, hogy ön a hétköznapokban is szerény, és nem rajong például a médiaszereplésért. Nincs itt valami ellentmondás?
• Szerintem nincs. Szívesen vállalok kisebb szereplést, örömmel mondok verset, ha megkérnek. Az viszont igaz, hogy a dicsekvést, a kérkedést nem szeretem. Amikor például pár éve híre ment annak a bizonyos műtétnek, amit egy kisfiú veseköve miatt végeztünk (lásd jegyzetünkben – KZ!), abban is már kicsit kínos volt a nagy felhajtás.
• Mindezt kérdezhetném szakmai-egzisztenciális szempontból is. Sokan tudják, hogy ön évekig dolgozott Jemenben is osztályvezető főorvosként. Gondolom, a magyar viszonyokkal összehasonlíthatatlanul jobb anyagi és orvosszakmai körülmények között. Mi hoz haza, főleg egy középvárosi kórházba valakit?
• Hatévi kemény munka és folyamatos készenlét már kezdett fárasztó lenni, és akkor hívtak Halasra. Engem semmiféle pozíció, rang vagy beosztás önmagában nem érdekel, nekem csak az számít, hogy jó körülmények között végezhessem a munkám.
Igen, boldog
• Nem mondja, hogy Halason az ideérkezésekor jobbak voltak a viszonyok, mint egy olajállamban?
• Eleinte nem, és amikor Füzes Attila és Kövecs Gyula (a kórház akkori vezetői – KZ) hívott, akkor kétszer is nemet mondtam, mert tudtam, hogy nincsenek meg a feltételek. Végül Attiláék nagy örömömre vállalták, hogy beruháznak, kialakítják a megfelelő körülményeket, megveszik a szükséges műszereket. Nagyon szimpatikus volt a hozzáállásuk. És végül egy jó urológiát sikerült felépítenünk, és onnantól egyértelmű volt, hogy hazajövök, és itt fogok dolgozni.
• És marad is?
• Igen, úgy érzem, hogy most már azt hiszem, innen fogok nyugdíjba menni is. Tényleg nem kérkedni akarok, csak az előbbi kérdéséhez még hozzátéve: volt főnököm, az akkori tanszékvezető hívott az egyetemi klinikára, hogy lehetnék az utódja. Azért nem vállaltam egyrészt, mert bár a szakmai képesítéseim mind megvannak, a vezetői képességek nincsenek meg bennem. Nem szeretnék ökölbe szorult gyomorral bemenni reggelente, hogy milyen logisztikai, vagyis nem szakmai problémák várnak odabent…
• Azt hiszem, Bob Dylan mondta, hogy boldog ember, aki bemegy dolgozni, és egész nap azt csinálja, amit otthon, hobbiként is szívesen csinálna. Ön hogy van ezzel?
• Így. Jó bemenni, jó a csapatunk, szeretem a munkám. Igen, boldog vagyok.
Arc-kép. Holman Endre 1954-ben született Szegváron. Érettségi után színész szeretett volna lenni, de nem vették fel, ezért az orvosi pályát választotta, mely iránt már gyermekként érdeklődött. Sándor Pál Herkulesfürdői emlék című filmje forgatásakor már orvostanhallgató volt. Az ezredforduló óta vezeti a Kiskunhalasi Semmelweis Kórház urológiai szakrendelését és osztályát. Szakterületének jeles tudományos képviselője, több szakmai szervezet tagja, vezetője; szakterületei a húgyútak és prosztata endoszkópos műtétei, a laporoszkópos műtétek, a plasztikai-, a sérv és a vizelet-incontinencia műtétek. Orvosi diplomáját 1979-ben Szegeden szerezte, pályafutását a szentesi Városi Kórház urológiáján kezdte, majd a Kecskeméti Megyei Kórház adjunktusaként dolgozott.
Lejegyezte: Kohout Zoltán
