A Facebook titkai
A hét arca

A Facebook titkai

Egy halasi fiatalember élete álmát valósította meg azzal, hogy létrehozta üzlettársával együtt az elsőre kicsit furcsa nevű Online Marketing Akadémiát. Az elmúlt években ügyfelek ezrei jelzik, hogy amit kitalált, az működik. Közben a mostanság oly divatos Facebook szakértőjévé is vált. Televíziós interjúkat ad, rádióba hívják vendégnek ebben a témakörben. Gombos Zsolt ezekkel együtt sem feledkezett meg Kiskunhalasról.

 
- Mostanság a neved az Online Marketing Akadémiával együtt bukkan fel a sajtóban. Mit takar az OMA?

- Röviden a küldetésem megtestesülése. Tíz-tizenkét éve dolgozom az internettel, az első öt-hat évben mint online marketing szolgáltató, kivitelező. Segítettem cégeknek, vállalkozásoknak az interneten megjelenni, érvényesülni, bizalmat építeni, hirdetni és eladni, azaz marketingezni. Azután rájöttem, hogy ez nem csak azoknak a cégeknek komoly feladat, akik hozzám fordulnak, hanem gyakorlatilag minden vállalkozásnak egy új terület, egy új kihívás. Jött a válság 2008-ban, és a cégek egyre inkább kezdtek költségeket faragni, és megtérülést számolni: hogyan lehet ugyanazt a pénzt sokkal hatékonyabban elkölteni. Ehhez az internet kiváló lehetőséget biztosított a tökéletes mérhetőséggel, és a mesterlövész célzási megoldásaival.

- Hogy jött a képbe az akadémia?

- Ezért jött az ötlet, csináljuk nagyban azt, amit addig csak kicsiben csináltam egy-egy ügyfelemnek: oktassuk a teljes magyar vállalkozói réteget, tegyük könnyebben elérhetővé a sikert a vállalkozóknak, online. Ez a küldetés öntött formát az Online Marketing Akadémiában, amit a társammal, Fehér Mártonnal együtt közösen építettünk fel, és vezetünk ma is. Szakmai konferenciákat szervezünk  és nagy, milliárdos forgalmú vállalatoknál tartunk belső képzéseket.  „Ma már több ezer visszatérő ügyfelünk van, köztük több kiskunhalasi is.” Az egyszemélyes vállalkozásoktól, a hazánkban jelenlévő legnagyobb multinacionális cégekig. Egyre többen használják a nálunk megszerzett tudást. Sőt, ma már nem ritka, hogy úgy keresnek a cégek online marketinges munkatársat, hogy a mi képzésünkön való részvétel, vagy egy sikeres vizsga komoly előnyt jelent.

-  Facebook-szakértőként is jelen vagy a piacon.

- A Facebook egy trendi dolog, folyamatos a változás, mindig vannak hírek, melyeket kommentálni kell. Egyébként is sok időt töltök el a Facebookon, igaz, ahol mások szórakoznak, én ott dolgozom.

- Te hogy tapasztalod, mennyire van jelen a közösségi oldal az életünkben?

- Ahhoz képest, ami pár éven belül várható, ma még alig. Érdemes erre rákészülni. Nincs messze az, amikor a mosógépeden elegendő lesz egy gombot megnyomni, jelezve ezzel, hogy elfogyott a mosópor. A gombnyomás valójában egy online webshopban történő vásárlás lesz, amit egy cég teljesít, és másnap csenget a futár a mosóporral. Futurisztikus? Amerikában ma jelennek meg az első ilyen mosógépek.

- Téged a facebook, mint marketingfelület érdekel, milyenek a benyomásaid?

- Nagyon jól látszik, hogy a Facebook-marketinggel kapcsolatban már a most próbálkozók között is kezd eloszlani a rózsaszín felhő, mert ez nem könnyű terep. „Egyre nagyobb a kommunikációs zaj, és egyre bonyolultabb a műszerfal.” A másik oldalról nézve ez persze remek lehetőség annak, aki tudja hogy mikor, melyik gombot kell csavargatni és nyomogatni ahhoz, hogy mindig jobban teljesítsen a kampány.

- Valós veszély, hogy a Facebook segítségével akár adatokat is gyűjthetnek rólunk?

- Attól függ melyik oldalról nézem…Persze, hogy van veszélye. Használunk „ingyen” egy közösségi oldalt, világszerte másfél milliárdan, hazánkban közel 5 millióan. A használatért nem pénzzel fizetünk, hanem egy bizonyos szempontból értékesebb fizetőeszközzel, az adatainkkal. „A Facebook tudja, hogy kik az ismerőseink, hol tanultunk, hol dolgoztunk, tudja, hogy milyen telefont használunk, hogy honnan netezünk.” Tudja, hogy mikor fekszünk, és mikor kelünk, hol lakunk, és hol nyaralunk. Azzal is tisztában van, hogy a Facebookon kívül milyen oldalakat böngészgetünk, hiszen ma már a „tetszik” gombok segítségével az egész internet be van drótozva a társasági oldalba, a legtöbb weboldalban vannak követőkódok. Aki használja a rendszert, a Facebook elől nem tud elbújni.

- Félnünk kell ettől?

- Szerintem nem, „ők nem fognak betörni hozzánk”. A szűk keresztmetszet mindig a felhasználó. Az a kérdés hogy ő mit oszt meg magáról, és azt hogyan teszi. Publikusan, vagy szabályozva, hogy ismerősei egyes csoportjainak mit mutat meg magából. A kulcs a tudatos használat.  Főleg a fiataloknál fontos ez, hiszen ma már bárkit is terveznek felvenni egy munkahelyre, alap, hogy leellenőrzik a publikus Facebook profilját. Ilyenkor nem mindegy, hogy mit mutatunk meg magunkból. De ugyanez igaz egy tárgyalópartnerrel való első találkozás előtt, és akkor ez már nem csak feltétlenül a fiatalokat érinti.

- Mi a helyzet az üzleti felhasználókkal?

- Soha nem volt még ennyire könnyű egy cégnek elérni a potenciális ügyfeleit. A Facebook a megszerzett adatokat speciális statisztikai adatok formájában a hirdetők számára átadja. Innentől kezdve rendkívül kreatív célzási megoldásokat lehet használni, olyanokat, hogy a hirdetések meddő szórása gyakorlatilag nulla.

- A sikerhez  kell egy fix háttér, a család, számodra ez is biztosított.

- Szokták mondani, hogy egy sikeres férfi mögött mindig egy nő áll. Nos, mögöttem rögtön három is. Feleségem mellett két csodálatos gyermekem van, egy négy- és egy egyéves kislány vár otthon. Ez is csak képletes, hiszen a munkám 80 százalékát otthonról oldom meg, így rengeteget vagyunk együtt. Feleségemnek döntő szerepe van abban, hogy azt csinálhatom, amit szeretek és  egyszer remélem, lesz lehetőségem visszaadni ezt neki.

- Ha azt mondom neked Kiskunhalas, mi jut róla eszedbe?

- A Bibó István Gimnáziumba jártam, 1999-ben végeztem, gyakorlatilag azóta nem élek Halason, de mindig jó szívvel gondolok rá. A főiskolás, majd az egyetemi évek alatt is, sőt még utána is éveket a fővárosban éltem, de mint „vidéki”, nem tudtam elképzelni a családalapítást ott. Ma már a Velencei-tó partján élünk. „Kiskunhalas azonban mindig is a szívem csücske marad”.  Halastól nem szakadtam el teljesen, nem is fogok soha. Szüleim már utánam jöttek, ott élnek mellettünk, de a család nagyobbik része, és a barátok egy része mind Halashoz kötnek. Ha tehetem, két-három havonta ellátogatok, bár idén még nem voltam, lassan időszerű lesz…
Jáger Levente

Még több cikk

A KNKSE-től a Ferencvárosig

A KNKSE-től a Ferencvárosig

„Megfogott a világűr”

„Megfogott a világűr”