A megvalósulatlan álom
Réz Csaba most már a családjának és a gokartnak él Már gyermekkorában imádta az autókat, aztán az első magyarországi Forma 1-es futam nézése közben döntötte el, versenyző lesz. Talán ő sem sejtette akkor, hogy milyen közel is kerül az utazó cirkusz világához. Alkata, tehetsége megvolt ahhoz, hogy ő legyen az első magyar Forma 1-es versenyző. Ha kellett két munkahelyen gürizett, lovakat csutakolt csakhogy pénze legyen az álom megvalósításához. Hogy ez mégsem sikerült neki, az szerinte több okra vezethető vissza. – Talán túl korán feladtam. Meg aztán nem találtam meg azt a valakit, akivel összefogva megvalósíthattam volna az álmaimat – mondja Réz Csaba, aki túl egy bűnhődésen, egy családalapításon, másfél évtized után újra versenyautóba ült Németországban.
Moldova azt írta a vasutasokról szóló könyvében, hogy akit mozdony füstje megcsapott, az mindig is ezt szakmát akarja gyakorolni. Ugyanez igaz lehet szerintem a versenyautósokra is. Réz Csabát mikor csapta meg az a bizonyos kipufogófüst?
- Mondjuk mindig is vonzódtam az autókhoz. Igazán 1986 augusztusában, amikor az első Forma 1-es nagydíjat rendezték a Hungaroringen, akkor döntöttem úgy, én is ezt akarom csinálni.
És az első igazi élmény, mint versenyautó-pilóta?
- 1994-ben történt, februárban Hockenheimben, teszteltem egy Formula König autót.
Azt mondják, nem is mentél rosszul…
- Egy felmérő teszten például több mint két másodperccel mentem jobbat, mint az ellenfelem. Indultam a bajnokságban is, volt egy harmadik helyezésem is egy olyan autóval, amelyen használt gumik voltak.
Éppen a minap akadt a kezembe egy kilencvenes évek közepén megjelent Halasi Tükör, amelyben arról írtam, hogy Réz Csaba számára még a Forma 1 sem elérhetetlen. Most már úgy tűnik, hogy ez álom marad. Szerinted mi az oka?
- Nem lehet sajnos egy konkrét okot említeni. Mondjuk úgy, hogy talán hamar feladtam és önfejű voltam Tényleg közel kerültem ahhoz, hogy profi autóversenyző legyek, de sajnos senki nem támogatott igazán a családomon kívül.
Minden rajtad múlt?
- Egy ember azért igen sokat ártott. Kondor László, aki egy ideig a menedzserem volt. Sajnos anno mindenbe kapaszkodtam, aki egy kis reményt is kínált. Így aztán bedőltem ennek a szélhámosnak.
Úgy érzed, hogy ez a hajó, illetve versenyautó tényleg elment nélküled?
- Valahol igen. Viszont megnősültem, van egy csodálatos feleségem és egy tündéri kisfiam, Martin, aki két és fél éves. Nekem most már ők a legfontosabbak.
Azért azt ne mondd, hogy soha nem gondoltál az autóra, a versenyekre…
- A mondás ugye azt tartja, aki egyszer autóversenyző volt, az mindig autóversenyző marad. A vérem nem hagyott nyugodni. Valamit mindig megpróbáltam. Egy ideig a saját csapatommal a TRH Motorsport-tal próbáltam a versenyzés közelében maradni. Sajnos ez is csak rövid életűnek bizonyult.
Emlékeimben kutatva úgy rémlik, hogy két topcsapat is érdeklődött utánad a kilencvenes években…
- Valóban így volt. A Forma 1-es Tyrrell és a Minardi is képben volt. Nekik az volt a feltételük, hogy egy közepes Indy Lights (Amerikában rendezett, együléses autóverseny-sorozat) szezont kellett volna végigcsinálnom. A szüleim is nagyon sokat segítettek, és a keresztapámra, nagybátyámra is számíthattam. Sikerült egy tesztre kiutaznom, ebben sokat segített a most Angliában élő unokatestvérem. Sajnos mindez kevés volt. Már akkoriban, a kilencvenes években is kellett volna egy tőkeerős szponzor, ami nem volt. Még a nagyon jutányos árat sem tudtam előteremteni, ami egy Indy Lights induláshoz szükséges volt.
Min múlt szerinted az, hogy nem jött meg az igazi áttörés az életedben?
- Nem vagyok egy menedzser alkat, aki pénzt tudna felhajtani, én máshoz értek. Valahogy soha nem találtam meg azt az embert, akivel összefogva nagy dolgokat tudtam volna elérni. Hiába vannak nagyon jó ötleteim és a rengeteg tapasztalatom, ez pénz nélkül semmit sem ér. Persze a mai autó és motorsport már csak a pénzről szól, sajnos.
A helyett, hogy a sikereidről cikkeztünk volna a kilencvenes évek második felében, fiatalkori botlás okán meg kellett tapasztalnod az élet árnyasabb oldalát is. Drogügybe keveredtél…
- Nem titok mert aki ismer az tudja a történetet. Nagyon megbántam és nagy hülyeség is volt. Akkoriban lelkileg összeroppantam és ez nagyon sebezhetővé teszi az embert. Nagyon nem ajánlom senkinek azt az utat! Megbűnhődtem érte és sokat tanultam belőle.
Jelenleg Németországban élsz. Hogy kerültél ki, mit csinálsz?
- Kisebb megszakítással, de már tíz éve kötődöm Németországhoz. Nagyon szeretek ott élni. Nem igazán van olyan dolog, ami itt nem volna nekem megfelelő. Egy elektromos csónakmotorokat gyártó cégnél vagyok a gyártásért felelős.
A beszélgetésünk apropóját az adta, hogy újra felvillant a lehetőség arra, hogy versenyautóba ülj.
- Hosszú távú túraautó versenyzés volt, amibe egy volt csapatársam „rángatott” bele. Sajnos ehhez még nem volt meg a kellő anyagi háttér. Ezért a szintén hosszú távú, de gokart-bajnokságban indulok. Ez már biztos.
A napokban volt a szezonzáró verseny. Több mint másfél évtizede nem éltél át hasonlót a pályán. Milyen volt?
- Úgy tizenkilenc évet hagytam ki. Sajnos rossz csapatot választottam. Negyvenkét indulóból harmincadikak lettünk. Nekem szerencsére jól ment. Szakadt az eső az első napon. Száraz beállítással mentünk, amikor esett. Másnap meg esőgumival kellett mennem a száraz pályán.
Bánt nagyon?
- Eddig mindig jól választottam csapatot. Most elszúrtam. A sorozat viszont nagyon színvonalas és erős. A gokartok nagyon jók és gyorsak is. Szóval jövőre mindenképpen szeretnék itt indulni. A német szponzoromnak köszönhetően 2014-ben már teljes szezont tudok autózni.
Jáger Levente
