Kisvárosból az országos médiába

Milyen volt a „pici Szabados Ági”? Annak idején királylány szerettél volna lenni vagy már ovisként is vonzott a szereplés és a média világa?

Kislányként is vonzott a szereplés, hiszen versenytáncoltam kicsi koromtól egészen sokáig. De elég hamar megfogalmazódott bennem, hogy a televízió az igazi nagy szerelem. És hogy egészen konkrét legyek, a híradók világa.

Több Veled készült interjút is olvastam már. Valamilyen szövegkörnyezetben mindig megemlítetted Kiskunhalast. Büszke vagy halasi gyökereidre?

Persze. Szerintem egy ember személyiségfejlődéséhez borzasztóan sokat tesz, hogy honnan jön. És itt a vidék is sokat számít. Elképesztően nagy szerencsém van a családommal és a halasi környezetemmel is. Büszke vagyok arra, hogy kisvárosból származom. Mindig is az leszek, óriási hiba lenne elfelejteni, hogy honnan indultam.

Tanulmányaid is Halason végezted. Milyen szép emlékeid vannak az iskolás évekből?

A Bibós éveket imádtam. Akkor iskolaújságot alapítottam társaimmal, és mindenféle „tömegmegmozdulásokat”, aktivitásokat szerveztünk, amelyekben többnyire a vezető szerep talált meg. Fantasztikus tanáraim voltak, akik elindítottak ezen a pályán, és akiknek nagy hálával tartozom azért, hogy itt tarthatok.

Végzősként már biztosan tudtad, hogy érettségi után merre mégy tovább?

17 éves koromban tudtam már, hogy kommunikáció szakon szeretnék továbbtanulni Szegeden. Hiszen ezt akartam csinálni, amit most. Ez volt a cél, és így is történt. Szóval egészen tudatosnak nevezhető a választás.

Egyetemi éveid alatt nálunk is eltöltöttél egy rövidebb gyakorlati időt. Emlékeim szerint mindig lelkesen, mosolyogva jöttél be a szerkesztőségbe. Valóban ilyen kellemesen érezted magad a Halasmédiánál?

Igen, a Halasmédiánál voltam először gyakornok. Akkor láttam például először televízióstúdiót belülről. Persze azóta már sokat volt szerencsém megismerni, sőt dolgozni bennük, de minden Halason kezdődött, és szerettem azt a pár hónapot.

A diploma / diplomák megszerzése után egyből sikerült munkába állnod? Hogyan indult a tévés karriered?

Az egyetemi éveim alatt kezdtem el gyakornokoskodni a Szegedi Városi Televízióban, majd kaptam állást még a diplomám megszerzése előtt. Így tulajdonképpen még hamarabb is sikerült munkába állnom. Nem volt könnyű egyszerre csinálni a kettőt, és még egyetemistának is lenni a klasszikus értelemben véve, de tudtam, hogy ezt csak így lehet. Kimaradtak a laza egyetemista évek, de nem bánom, mert meglett a gyümölcse. Persze sajnálni sem kell, hiszen nekem szórakozás ez a munka, és mindig is az volt, tehát nem bántam, hogy nem jutott időm a semmittevésre. Sokszor mondom, hogy valójában nem is tudom milyen az, hogy unatkozni.

Mennyire állnak hozzád közel a sportok? Komoly kihívást jelentett felkészülnöd a televíziós sportmagazinokra?

Az elején hatalmas kihívást és olykor nehézséget jelentett a sportközegbe beilleszkedni, és valóban felkészültnek lenni, de a munka meghozta gyümölcsét, és úgy érzem, hamar sikerült is. Azt vallom, hogy kellő akarattal és alázattal mindenre fel lehet készülni. Legyen az egy nyelvvizsga, egyetemi zárthelyi, állásinterjú vagy mondjuk egy televíziós riport. Az volt az igazán nagy kihívás, hogy akkor, éppen 2 évvel ezelőtt – egy új városba, új közegbe, új munkahelyre kerültem, és először bizonyíthattam országos csatornánál.

Néhány napja az egész ország megismerhette a neved és az arcod, hiszen az RTL Klub Híradójának egyik műsorvezetője lettél. Váratlanul ért a felkérés vagy titkon számítottál rá?

Teljesen váratlanul ért. Hiába vagyok reménytelen álmodozó, azért ha nagyon őszinte akarok lenni, aligha tűnt reális célnak, hogy 25 évesen az igazi nagy álmom valósággá válik. Elképesztően boldog vagyok, de nincs okom elbízni magam, mert bizonyítanom kell nap, mint nap, hogy jól választott a csatorna, és én vagyok a megfelelő személy erre a pozícióra. Ráadásul a Híradóban riporterként is dolgozom majd.

Visszanézed a saját műsoraid? Mennyire vagy kritikus saját magaddal szemben?

Az ember akkor tanul, ha visszanézi magát. Tehát ez kötelező. Ilyenkor veszed észre a hibáidat. Nem szeretem visszanézni magam mellesleg, mert betegesen maximalista vagyok, de muszáj.

Hol tartasz most az elképzelt álomkarrieredben? Úgy érzed, most végre célba értél?

Az én égig érő létrám egészen magas fokára léphettem fel ezzel az új lehetőséggel, de olyan nincs, hogy valaki azt érzi, célba ért.

Ha éppen nem dolgozol, akkor mivel szereted leginkább eltölteni a szabadidőd?

Újra elkezdtem táncolni. Ez igazi sport és kikapcsolódás az életemben. Egyébként sokat olvasok, és amikor csak lehet, a barátaimmal vagyok, mert az az igazi feltöltődés a dolgos hétköznapok mellett.

A pörgős fővárosi életbe milyen gyakran fér bele egy kis halasi kiruccanás? Mi az első dolgod, amikor hazajössz?

Próbálok havi rendszerességgel hazamenni, az első utam természetesen a családhoz vezet, és mivel többnyire délben érkezem, általában azonnal ülünk is le ebédelni, közösen.

Mit üzennél azoknak a halasi fiataloknak, akik a Tiédhez hasonló pályafutásról álmodnak?

Ha úgy érzik valóban ez az, ami a céljuk, megállíthatatlanok, bármit feláldoznának ezért, és belülről valóban azt érzik, hogy ez az életük értelme, akkor ne adják fel! De sose felejtsék el honnan indultak, és maradjanak minden körülmények között alázatosak.

Lejegyezte: Szőri Attila